MSZP: Legyen új törvényi szabályozás a devizahitelek ügyében!

2019. október 30. 13:55

Új törvényi szabályozásra van szükség, amelybe „bele kell írni”, hogy a bankok nem tájékoztatták megfelelően ügyfeleiket az árfolyamkockázatról – mondta Szakács László.

2019. október 30. 13:55

Az MSZP azt követeli, hogy szülessen új törvényi szabályozás a devizahitelek ügyében – mondta Szakács László, az MSZP elnökhelyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus az Európai Bíróság októberi, egy lengyel ügyben született ítéletére hivatkozott, amely azt állapította meg, hogy semmisek a szerződések, ha a devizaárfolyam-kockázatról nem tájékoztatták az ügyfeleket. Szakács László bírálta a Kúria mellett működő konzultációs testületet, amely – mondta – úgy döntött: nem kell ezt az európai bírósági döntést alkalmazni Magyarországon.

Az MSZP elnökhelyettese szerint új törvényi szabályozásra van szükség, amelybe „bele kell írni”, hogy a bankok nem tájékoztatták megfelelően ügyfeleiket az árfolyamkockázatról. Így nem kellene 1 millió 700 ezer pert elindítani, csak azok a bankok indítanának pert, amelyek úgy gondolják, hogy megfelelően tájékoztatták az ügyfeleiket – tette hozzá.

Hangsúlyozta: eközben le kell állítani a kilakoltatásokat és el kell kezdeni az új banki elszámoltatást. Az MSZP politikusa szerint a kezdeményezésről az Adóskamara levélben tájékoztatta Darák Pétert, a Kúria elnökét.

A szocialista politikus közölte: az ügy politikai megoldása az lenne, ha az Orbán-kormány felmondaná az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött paktumot, amelyben azt garantálta, hogy a magyarországi bankok jövedelmezők lesznek és nem gördítenek akadályokat a kilakoltatások elé.

Kérdésre válaszolva Lackner Csaba ügyével kapcsolatban Szakács László hangsúlyozta: az MSZP felszólította a kispesti önkormányzati képviselőt, hogy adja vissza mandátumát, és fegyelmi eljárásban ki is zárták a pártból. Ennél többet egy politikai párt nem tehet ebben az ügyben – mondta.

Egy másik kérdésre válaszolva hozzátette: bíznak Gajda Péter kispesti MSZP-s polgármesterben, és abban is, hogy a kikerült hangfelvételen nem mondanak igazat róla.

Botka László kilépését az MSZP-ből Szakács László úgy kommentálta: sajnálattal vették tudomásul a döntést, de biztosak abban, hogy a szegedi polgármester „tőről metszett baloldali és demokrata, és meg is marad ezeknél az értékeknél”.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fer70
2019. október 31. 01:09
Mszp -devizások megmentése.... Na, persze.
kurbitalis
2019. október 30. 22:46
Ez a pofátlanság csimborasszója! mintha nem az MSZP taszította volna a devizahiteles maffia kezébe a fél országot!
reugrangon
2019. október 30. 21:43
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Zsolt75
2019. október 30. 20:47
Ti sikongtatok legjobban a bankokért, meg rohangáltatok Brüsszelbe, mikor ez a kormány a lehető legtöbbet akart tenni a devizahitelesekért. Mocskos bitangok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!