Budai jogerősen nyert Czeglédy ellen

2020. május 15. 08:18

A verdikt szerint a fideszes politikus mégsem sértette meg a gyurcsányista jó hírnevét.

2020. május 15. 08:18

Jogerősen is elvesztette az általa indított személyiségi jogi pert Czeglédy Csaba – írja a Pesti Srácok. A hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt, korábban kétszer már elítélt balliberális önkormányzati képviselő-ügyvéd Budai Gyulát perelte be, mert szerinte a fideszes politikus megsértette az ő állítólagos „jóhírnevét” (sic!), a Fővárosi Ítélőtábla azonban elhajtotta őt. Sőt, mintegy kétszázezer forintnyi perköltséget és illetéket is ki kell fizetnie.

Czeglédy még 2018-ban perelte be Budai Gyulát, amiért a fideszes parlamenti képviselő, a külügyminisztérium külpiacok fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa egy áprilisi sajtótájékoztatóján a következőket mondta:

„Kész Zoltánnak, Veszprém országgyűlési képviselőjének válaszolnia kell arra, hol van az a pénz, amelyet Czeglédy Csaba szocialista politikustól kapott 2014-es választási kampányának finanszírozására. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Czeglédy és bűnszervezete támogatja a baloldali és álfüggetlen jelöltek kampányát, köztük Kész Zoltánét is, akinek 50 millió forintot adott erre a célra. Az a kérdés, hol van ez a pénz, mire használta fel ezt az összeget Kész Zoltán. Fölvetődik a kérdés, hogy Kész egyeztetett-e Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével, valamint az MSZP vezetésével kampánya finanszírozásával kapcsolatban. Két, egymástól független tanú állítása szerint a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy pénzzel támogatta Kész kampányát, az érdekeltségébe tartozó Human Operátor Zrt. által foglalkoztatott diákok pedig munkájukkal segítették a kampányt.”

Gyurcsány Ferenc kedvenc ügyvédje szerint az alperes valótlan kijelentéseivel megsértette az ő „jóhírnévhez” (ne tessék nevetni!) fűződő személyiségi jogait, ezért egymillió forintos sérelemdíjat követelt a fideszes politikustól. (Eredetileg Kész Zoltán is felperes volt, de az ő ügyét leválasztották Czeglédyéről.) A Budapest Környéki Törvényszék tavaly november 7-ei elsőfokú, nem jogerős ítéletében teljes egészében elutasította a keresetet. Ráadásul Czeglédyt 63 ezer 500 forintos perköltség és 60 ezer forintnyi kereseti illeték megfizetésére kötelezték.

(Pesti Srácok)

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. május 17. 13:06
Éppen elég nagy szégyene az igazságszolgáltatásnak,hogy Czeglédy szabadlábon van. A pénzbüntetések amiket kapott, nevetségesek. Úgy tűnik a bírák 85 %-a balliberális,vagy általuk befolyásolt. Csak az utóbbi hónapokban több olyan ítélet született ami nagyon felháborító.
BőröndÖdön
2020. május 16. 07:50
A Polt-kutyák mégsem tudták lecsukatni,pedig,megszakadtak....
írmag
2020. május 15. 23:06
Czeglédyt véditek, jól látom? Ezt egyeztetnetek kellene Müller Cecíliával! Erről szól a karantén intézménye, ehhez nem elég maszk, azt viselitek minimum 1990. óta.
Karácsony Szilvi
2020. május 15. 19:10
Erről persze a 24.hu, a 444, az index és társai egy kumma szót nem írnak. A fleto meg megrója a bírókat, hogy ezt még megbánják. Ejnye-bejnye nem hajtották végre az akaratát. Fellebbeznek és talán majd Szegeden megoldják!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!