A MAZSIHISZ elbocsátotta Róna Tamás főrabbit

2020. szeptember 10. 18:27

„Megalapozatlan, igaztalan állítás tömegével rombolni a MAZSIHISZ társadalmi elfogadottságát, elfogadhatatlan” – olvasható a Mazsihisz oldalán.

2020. szeptember 10. 18:27

A MAZSIHISZ Vezetőségének többségi döntése nyomán dr. Kunos Péter, a MAZSIHISZ-BZSH ügyvezető igazgatója dr. Róna Tamás munkaviszonyát felmondással megszüntette és a főrabbit felmentette a munkavégzés alól – olvasható a Mazsihisz oldalán.

„A MAZSIHISZ vezetésének bizalma először 2019-ben ingott meg dr. Róna Tamás iránt, amikor az ügyében összehívott, öttagú Bét Din (rabbikból álló zsidó vallási bíróság) elmarasztalta és figyelmeztetésben részesítette rabbihoz méltatlan vallási szabályszegések miatt. További bizalomvesztéshez vezetett az is, hogy a közelmúltban az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen (OR-ZSE) egy belső vizsgálat megállapította, hogy dr. Róna Tamás diplomamunkája szinte teljes egészében jelöletlen idézetekből áll, azaz a plágium megkérdőjelezhetetlen” – tájékoztat a portál.

Hozzáteszik: „a MAZSIHISZ által alkalmazott munkáltatói intézkedés indoka, hogy dr. Róna Tamás az elmúlt hetekben nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő és hazug állításokat tett a MAZSIHISZ munkájával és vezetésével kapcsolatban. A Szövetség nem kifogásolja, ha valaki él a szabad véleménynyilvánítás jogával, de belső párbeszéd helyett a Munka törvénykönyvébe ütköző módon lejárató kampányt folytatni a zsidó felekezet vezetése, saját munkáltatója ellen, és megalapozatlan, igaztalan állítás tömegével rombolni a MAZSIHISZ társadalmi elfogadottságát, elfogadhatatlan” – írják.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vip era
2020. szeptember 10. 21:42
Lázár János legzseniálisabb húzása volt 2014-ben Zoltait tanácsadóként alkalmazni,és a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésének összehívása. Ők egymás közt könnyen megegyeznek az elosztandó pénzről.
mo ching
2020. szeptember 10. 21:34
É s ilyenkor a szekularizáció hol van? Vagy az csak a keresztény egyházra vonatkozik, a zsidóra nem?
Mr.Falafel
2020. szeptember 10. 21:03
Nem szarozott Heisler elvtárs ás a bűnöző Kunos. 1. Fináli Gábor, szélsőbaloldali rabbiszerűség Izrael ellenes kijelentéseket tesz. 2. Róna Tamás, a rabbi testület elnöke felfüggeszti Finálit. 3. Heisler nekitámad Rónának. 4. Rónát kirúgják. Egyébként az külön szép benne, hogy Rónát jól le is húzzák, hogy többé ne is tudja akadályozni a nyílt bolsevizmust a mazsihisztin belül.
tango47
2020. szeptember 10. 20:27
dr. Kunos Péter az elbocsájtó szép üzenet írója. Tényleg súlyos ügy a plagizálás egy szakdolgozatban, de ha ezt egy jogerősen elítélt, börtönviselt ember írja, az azért árnyalja a képet egy kissé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!