Kényszerítés gyanújával nyomoznak a volt BVK-vezér kirúgása miatt

2020. szeptember 17. 10:00

A PestiSrácok megtudta, hogy az ügyészség ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást, bár az ügy főszereplője Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.

2020. szeptember 17. 10:00

Kényszerítés bűntettének gyanújával rendelt el nyomozást Szalai Piroska botrányos eltávolításával összefüggésben az ügyészség – derült ki a PestiSrácok.hu birtokába került ügyészségi határozatból. Tényi István még hivatali visszaélés miatt tett feljelentést azután, hogy a Magyar Nemzet júniusban megírta: minden előjel nélkül lemondásra kényszerült a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke, akit tisztségére az előző városvezetés nevezett ki 2013-ban. Szalai Piroska a Magyar Nemzetnek elmondta: Kerpel-Fronius Gábor átláthatóságért felelős momentumos főpolgármester-helyettes azzal kereste meg áprilisban, ha nem mond le a kuratórium elnökségéről, akkor a főváros nem folyósítja a februárban, közgyűlési határozattal megítélt támogatást.

A kormánypárti fővárosi képviselők véleménye szerint súlyos politikai nyomásgyakorlást követően, kényszerből távozott Szalai Piroska. A ráhatás tényét ráadásul Kerpel-Fronius sem utasította vissza – áll a feljelentésben, amiben az is szerepel, hogy a BVK leköszönő kuratóriumi elnöke megerősítette, nem önszántából távozott, hanem a városvezetéstől érkező diktátum hatására.

Tényi feljelentését a rendőrség első körben elutasította, ám ezt az V. és XIII. Kerületi Ügyészség hatályon kívül helyezte, és elrendelte a nyomozást ismeretlen tettes ellen, mivel szerintük fennáll a kényszerítés bűntettének gyanúja.

(PestiSrácok)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2020. szeptember 17. 11:07
Íme a toleláns buta arcképe!
Horst_Tappert
2020. szeptember 17. 10:58
Na, a színesgatyás kipróbálhat egy új színt. A barnát.
villogókékfog
2020. szeptember 17. 10:46
Debil-Fróniuszra csillagporos út vár a bíróság elé. Hajrá!
tevevanegypupu
2020. szeptember 17. 10:37
Megússza..eddig minden szdsz-es és liberális, nem is beszélve Dobrevről és Gyurcsányról,mindent megúsztak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!