Szél: Még nem lesz képviselete a Momentumnak a parlamentben

2020. november 13. 09:49

„Fekete-Győr András azt mondta ma délután, hogy az 2022-ben lesz” – jelentette ki a képviselő az ATV csütörtöki műsorában.

2020. november 13. 09:49
null

Mint arról kjorábban írtunk, szövetséget köt a Momentummal Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő. Az együttműködés kapcsán az ATV csütörtök esti műsorának vendége Szél Bernadett, valamint Szabó Szabolcs volt.

A Momentum bejut a parlamentbe?

A beszélgetés során a többi között arról is szó esett, hogy az együttműködés okán előfordulhat-e, hogy a Momentumnak így valamiféle képviselete lesz a parlamentben. A műsorvezető kérdésére válaszolva Szél Bernadett azonban azt nyilatkozta: „Erre szerintem Fekete-Győr András azt mondta ma délután, hogy

Hozzátette: Nagyon reméli, hogy a kormányoldalon, mert „ez az ellenzék célja”.

Választási vagy poltikai szövetség?

Arra a kérdésre, hogy az együttműködés egyben választási szövetség is lenne-e, Szél Bernadett azt a választ adta: „ne szaladjunk ennyire előre szerintem, ez most kifejezetten egy politikai szövetség”. A HVG szerint azonban Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs momentumos jelöltként indulhat a 2022-es parlamenti választáson.

A beszélgetés kapcsolódó része 3 perc 19 másodperctől  kezdődően tekinthető meg, az ATV weboldalán.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2020. november 13. 15:59
A Berni már nem 100as. Sejthető volt,valami igéret van a háttérben-hogy a Hasházival állatkodtak 1000el. Hát-akik ezt a két embert emiatt "szeretik"-azokat csak sajnálni lehet. Ők a Bolgár úrék által megbolonditottak.
KBA98
2020. november 13. 15:41
Az ATV-s prédikátor, aki Orbán Viktornak köszönhetően még legális egyházzal is rendelkezik ( bár inkább másnak nevezném) beengedi ezeket és becsukja a szemét?
írmag
2020. november 13. 14:04
Böszme pótolni fogja a sajátjaiból a hiányzó kontingenst, így felszámolhatjátok magatokat a parlamentben.
nyugalom
2020. november 13. 13:19
undorito ez a libsi kém, part alkotnak afganroma timivel!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!