Felfüggesztve maradt Czeglédy kamarai tagsága

2020. december 14. 18:30

Csak jövőre folytatódik a Czeglédy Csaba és társai ellen indult büntetőper, a DK-közeli politikus pedig jelen állás szerint továbbra is inaktív ügyvédi státusszal nézhet szembe a jócskán elhúzódó eljárással – tudta meg a Mandiner.

2020. december 14. 18:30
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

A Mandiner információi szerint a múlt hét elején ülésezett a Magyar Ügyvédi Kamara (MÜK) országos elnöksége, amely döntést hozott Czeglédy Csaba kamarai tagságával kapcsolatban. Az irodájával számos baloldali vezetésű önkormányzatnak dolgozó jogász ugyanis – Bánáti János MÜK-elnököt is ócsároló nyilatkozattal kísérve – fellebbezett, miután a Vas Megyei Kamara felfüggesztette a tagságát.

Információink szerint a járványhelyzet miatt csak online formában kerülhetett sor a szavazásra, az ennek nyomán született határozat pedig nem nyilvános. Ennek ellenére az eredmény „megjelenik” az országos ügyvédi nyilvántartásban, amelyen Czeglédy továbbra is inaktívként szerepel. Ebből pedig forrásaink szerint az következik, hogy

az elnökség helyben hagyta az első fokú döntést a felfüggesztésről.

„Öt évnél súlyosabb szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmény miatt induló büntetőeljárás esetén a területi kamara elnökének mérlegelés nélküli törvényi kötelezettsége az érintett ügyvéd tevékenységének gyakorlását felfüggeszteni” – jegyezte meg még a megyei döntés nyomán lapunknak elküldött közleményében a MÜK. Márpedig Czeglédy esetében ez a helyzet, hiszen többedmagával mintegy 6 milliárd forintos költségvetési csalás miatt indított büntetőeljárásban ül a vádlottak padján a korábban már hasonló ügyben elítélt ügyvéd. Igaz, az eljárás finoman szólva is húzódik, és nem a járványhelyzet miatt.

A legutóbbi tárgyalást még szeptember végén tartották, illetve tartották volna, mivel a Kecskeméti Törvényszék érdekellentét miatt kizárta az eljárásból az egyik ügyvédet, megakasztva ezzel a procedúrát. Kénytelen volt, miután kiderült: az egyik, több vádlott védelmét is ellátó ügyvéd korábban annak a vádlottnak a védelmét is ellátta, aki az eljárás során egyezséget kötött, és akivel szemben a Szegedi Törvényszék 2019. június 26-án ítéletet is hozott. Márpedig ez lényegében összeférhetetlenséget jelent.

Azt csak a fideszes Budai Gyula közölte később, hogy az érintett ügyvéd egy bizonyos Binszki József,

aki nem mellesleg a Demokratikus Koalíció szegedi önkormányzati frakciójának frakcióvezetője,

sőt, a jogi és ügyrendi bizottság elnöke is egyben. Vagyis lényegében Czeglédy Csaba politikai harcostársáról van szó, így Budai szándékosságot sejt az ügyben, ezért etikai vizsgálatot kezdeményezett Binszki ellen. Ez egyelőre nem zárult le.

„Czeglédy Csaba szeretné, hogy 2022-ig az ellene indult büntetőeljárásban első fokon nem születne ítélet, így 2022-ben Szombathelyen összellenzéki jelöltként el tudna indulni a választásokon” – vetítette előre Budai, aki szerint a gyurcsányista politikus célja a képviselő-jelölti, majd az esetleges parlamenti képviselői státusszal járú mentelmi jog lehet.

Megkerestük a Kecskeméti Törvényszéket, sikerült-e már tisztázni az érdekellentét problémáját. Sárközy Szabolcs szóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy végül két ügyvédet is kénytelen volt kizárni a joghatóság a perből, akik ezt a lépést vitatva fellebbeztek, ügyük elbírálása jelenleg ítélőtáblai szinten zajlik. Hogy mikor lesz döntés, nem tudni, de

a szeptember óta szünetelő per már bizonyosan csak jövőre folytatódik.

Vagyis ha tényleg az a célja Czeglédynek és társainak, hogy elhúzódjon az eljárás, ezt egyelőre sikerrel érik el.

nyitókép: Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció EP-képviselőjelöltje érkezik a Nemzeti Választási Bizottság ülésére 2019. május 7-én. Az NVB nem függesztette fel Czeglédy mentelmi jogát. (MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. december 15. 11:46
Ma 2 éve, hogy Csaba szabadult. Esélyes volt Szombathelyen. 2018-ba nyert volna, akkor nem lett volna 2/3 sem. A minielnök ezért kiadta rá a kilövési parancsot.
pitypang1125
2020. december 15. 10:14
A napnál is világosabb hogy Gyurcsányék azért mentegetik mert túl sokat tudna róluk mesélni. Sztem neki is egészségesebb lenne a sitt, nehogy véletlenül elüsse egy autó.
pitypang1125
2020. december 15. 10:11
Már régen sitten lenne a helye, megint arra megy ki a játék, hogy a választásokig kihúzza. Ha nem lehet felgyórsítani, akkor a választási rendszeren kell változtatni a mentelmi jog gyakorlásával kapcsolatban.
rókabácsi
2020. december 15. 09:52
mire van függesztve?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!