Bíróság elé kell állnia a momentumos politikusnak

2021. január 18. 07:41

Az ügyészség Szarvas Koppány Bendegúzt csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak, míg Fekete-Győr Andrást csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja.

2021. január 18. 07:41
null

„A decemberben elmulasztott előkészítő ülést pótolhatja be hétfőn Szarvas Koppány Bendegúz a Pesti Központi Kerületi Bíróságon” – közölte a Magyar Nemzet hétfőn. Mint írják, a csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszakkal vádolt Szarvasnak Fekete-Győr András pártelnökkel együtt kellett volna megjelennie a december 17-i előkészítő ülésen, lévén vádlott-társak. Szarvas azonban Covid-gyanúsként akkor még kimentette magát.

Fekete-Győr esetében várhatóan még januárban megkezdődik a bizonyítási eljárás

A decemberi előkészítő ülésen Fekete-Győr András tagadta, hogy rendőrökre támadt volna 2018-ban a Kossuth téri tüntetések során. Nem fogadta el a vádhatóság ajánlatát, miszerint egy év hat hónap, három évre felfüggesztett szabadságvesztést kap, ha teljes körű beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyalásról. A Momentum pártelnöke esetében várhatóan még januárban megkezdődik a bizonyítási eljárás.

Előtte azonban Szarvas Koppány Bendegúzon a sor

A vádirat szerint Szarvas Koppány Bendegúz 2018. december 12-én a Kossuth téri tüntetés során meggyújtott egy pirotechnikai eszközt, majd miután az már nem szikrázott, csak füstöt árasztott, a Parlament épületének biztosítását végző rendőrök felé dobta. Másnap, Fekete-Győr András társaságában újfent megjelent a demonstrá­ción, és immáron mindketten pirotechnikai eszközöket dobtak a rendőrök felé.

A Momentum józsefvárosi képviselője egy azonosítatlan tárggyal is megdobta a rendőröket, akikkel később lökdösődött, majd egy földön talált könnygázpalackkal is feléjük fújt.

Az ügyészség Szarvas Koppány Bendegúzt csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak, míg Fekete-Győr Andrást csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja.

A Magyar Nemzet kapcsolódó, teljes írását ide kattintva olvashatja.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kbs_real
2021. január 18. 14:02
Csak megjegyzem, hogy az egyik védencemmel szemben, amikor a második előkészítő ülésen sem jelent meg, simán kiadták az elfogató parancsot, és még örülnünk is kellett, hogy csak három napot volt fogva, és nem rendelték el az előzetes letartóztatását. (Nem, nem emberölés, nem fegyveres rablás - piti zsarolás.)
Hogyisvan
2021. január 18. 13:48
Hogy mik vannak? https://444.hu/2020/12/22/egy-kis-fejer-megyei-kozseg-vezeti-az-egy-bevallora-juto-tokejovedelem-szerinti-orszagos-listajat?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery
dakotasámán
2021. január 18. 13:39
"Az ügyészség Szarvas Koppány Bendegúzt csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak, míg Fekete-Győr Andrást csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja." érdekes, milyen aktív az ügyészség egyes esetekben. a kubatov kopaszok esetén semmi törvénysértőt nem találtak, pedig ott aztán tényleg csoportosan követték el az erőszakot bűnszervezetben.
flesh ripper
2021. január 18. 12:43
Nem hallottam még e Bendegúzról, de én úgy tudom, hogy a helytálló vád Fekagyőr ellen, a csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni FEGYVERES támadás bűntette lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!