Niedermüller Péter nemcsak Horn Gábor körét, de a cégét is milliós megbízással látta el
Újabb részletek derültek ki Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester és veje, Horn Gábor köreinek üzleti összefonódásáról.
„Az intézet és jogelődjei teljesen lelakták az Igazságügyi Palotát, rengeteg kárt tettek benne” – jelentette ki Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettes.
Elszállított csillárok, romos falak, felszedett parketta, eltűnt állami iratok – ez, illetve ezek hiánya maradt a Politikatörténeti Intézet kiköltözése után a Kúria patinás Kossuth téri palotájában – számol be a Magyar Nemzet. „Sok mindent állíthat Egry Gábor, a Politikatörténeti Intézet (PTI) főigazgatója, de attól még a tény tény marad: az intézet és jogelődjei teljesen lelakták a Kossuth téren álló Igazságügyi Palotát, rengeteg kárt tettek benne” – nyilatkozta az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Völner Pál.
A PTI főigazgatója a lapnak azt állította, Völner Pál nem mond igazat, amikor az Igazságügyi Palota állapotát az abban csaknem hetven évig működő, általa vezetett intézet nyakába varrja. – Az épület ingóságainak minden átadott darabjáról tételes lista és fotók is készültek, tehát nincs szó eltűnésről. Az épület műszaki állapota közepes, csupán karbantartási munkára van szükség – jegyezte meg Egry.
A PTI és az MNV egymást perli, más-más okok miatt.