Tállai: A Gyurcsány-kormány nem segített a családoknak

2021. március 08. 07:37

A 2008-2009-es hitelválság idején semmilyen kormányzati intézkedés nem született.

2021. március 08. 07:37
null

A 2008-2009-es gazdasági összeomlás után megtapasztalhatta Magyarország, milyen következményekkel jár egy hitelválság, a kormány tavaly azért vezetett be hitelmoratóriumot, hogy hasonló ezúttal semmiképpen se következhessen be – nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Tállai András. A pénzügyminiszter helyettese megjegyezte: a bankok most messzemenően betartják a szabályokat, s szem előtt tartják az ügyfelek érdekeit.

A napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában Tállai hangsúlyozta, hogy a 2008-2009-es hitelválság idején semmilyen kormányzati intézkedés nem született,

Gyurcsány Ferenc és kormánya semmilyen segítséget nem adott a bajba jutott sok százezer családnak és vállalkozásnak.

Akkor megtapasztalhatta az ország, milyen pusztító egy hitelválság – fogalmazott. A válság fájdalmas tapasztalataira még emlékezhet a magyar hitelfelvevők legnagyobb része – mondta Tállai, és kiemelte, a kormány azért vezette be a moratóriumot, hogy ezúttal semmiképpen se következhessen be a Gyurcsány-időszakéhoz hasonló összeomlás.    

A jelenlegi hitelmoratórium nemzetközileg is jelentős

A tavaly bevezetett hitelmoratórium legfontosabb tapasztalatairól az államtitkár elmondta:

a jelenlegi moratórium 1,6 millió lakossági ügyfelet és félmillió vállalkozást véd,

s átmenetileg a teljes hitelállomány 42 százaléka, vagyis 4300 milliárd forint után nem kell fizetni a törlesztőrészletet. A magyar hitelmoratórium összesen 15 hónapon keresztül garantálja, hogy az érintetteknek ne kelljen a hitelükkel foglalkozniuk. A lehetőség automatikusan járt, ha az ügyfél mégis folytatná a fizetést, azt csak jeleznie kell bankjánál. Adminisztráció szinte nincs, a fizetési moratórium miatt a törlesztőrészlet nem növekedhet, s a kamat módosulása is csupán a változó kamatozású hiteleknél jöhet szóba, ami a moratórium igénybevételétől teljesen független – sorolta.    

Kiemelte, hogy a hazai lehetőség részletei azért is lényegesek, mert más kormányok ennél jóval szűkebb körű segítségről határoztak. Németországban például csupán három hónapra, Franciaországban mindössze négyre függesztették fel a hitelek fizetésének kötelezettségét, a lehetőség nem is volt mindenhol automatikus, akadtak olyan államok, ahol vaskos adminisztrációval kellett megküzdeniük az ügyfeleknek. A hazai bankok magatartásáról szólva a miniszterhelyettes úgy fogalmazott: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy

a pénzintézetek a hitelmoratóriumnál a jogszabály előírásait követve járnak el, szem előtt tartva az ügyfelek érdekeit.

(MTI)

Fotó: MTI (2009. október 30.)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2021. március 08. 09:37
A Fidesznek, a kormánynak érdemes figyelnie arra, ahogyan Fodor Gábor beszélt ma reggel a Kossuth Rádióban a választói emlékezetről. Kapcsolva azt Gyurcsány Ferenc megítéléséhez, a Fidesz mostani , Gyurcsányt célkeresztben tartó média kampányáról. Fodor meglátása szerint a választók többségét, különösen a fiatal korosztályt már nem érdekli a Gyurcsány nevéhez köthető múlt, a kormányzása alatti történések sorozata, legyenek azok bármilyen jellegűek. Fodor szerint már csak az abban a periódusban sérelmet szenvedettek, s főleg az idősek napi tudatában van jelen a DK elnöke. Fodor szerint viszont Feri ott van a fiatalok között, s jól el vannak egymással. Összegzésként Fodor kimondta, hogy e téren elhibázott a Fidesz stratégiája. A magam részéről osztom Fodor diagnózisát. Fodor tézise itt, a mandineren kommentelők körében is könnyen leképezhető, naponta visszaköszön. S az is látható, hogy a konzervatívok nem fogják tudni még tényekkel sem önálló gondolkodásra késztetni, ingerelni az ellenzéki kommentelőket. Azokat akikben mély gyökereket eresztett a Kádár-i filozófia, lesz egy bizonyos mozgástered, a körülmények szabta jóléted, lophatod a közöst is, röhöghetsz rajtunk Hofi tükrében, de nem pofázol bele a politikába, sőt párttitkár, szakszervezeti bizalmi, tanácselnök, TSZ-elnök is lehetsz, vagy főkönyvelő, az az elit, akitől még senki sem kérte számon a közvagyon, a gyárak, az üzemek, a könyvterjesztés-kiadás, a mezőgazdasági termelőegységek ellopását, akik boldogok voltak, hogy november 7-én munkahelyük küldöttsége tagjaként a Vörös téren ünnepelhettek. Itt kommentelnek a kommunista rendszer egykori haszonélvezői, a rendszerváltás kezdő támogatóiból egyéni sérelmeik okán a konzervatív értékrendet elárulók is, azok akik érték nélküliek, köpönyegforgatók, embernek és politikusnak is gerinctelenek. Fodor....igaza van, a Fidesz, Orbán Viktor még nem érzett rá, hogy kiket kell megszólítania. Nem figyelnek a nép hangjára. Nagyon sok a kisnyugdíjas, politikai megnyerésük csak másodlagos, a legfontosabb, hogy emberként javítsanak helyzetükön, Feri színes gatyában, pityókásan ott röhögcsél a fiatalok között, építi egy öreg párt rétegkapcsolatait, bohókás, részeg, a valóságtól fényévnyi távolságra lévő, de ütős megszólalásaival figyelmet generál, feledteti a múltat a jövő fiatal választói körében, s építi a fiatalok világához közel álló, a tiétek vagyok politikusa hangulatát. A másik oldalon az öltönyéből kihízott Orbán, a tokás kormányzati emberek, képviselők, az unalmas kormányzati nyilatkozatok, , a leépült tömegkapcsolatok s egy olyan kormányszóvivő - Szentkirályi Alexandra - , akit ma reggel hallgattam a Kossuth Rádióban beszélni.....eeeee, öööö egy értelmes mondatot nem tudott elmondani. A Fidesz médiáról már nem is érdemes beszélni. Hol vannak az oligarchák, nem áldoznak arra, hogy egy normális, versenyképes kereskedelmi rádiót, TV-t hozzanak a világra. S a lakótelepen élő emberekről még nem is beszéltünk. Kiestek a Fidesz látószögéből, ezt a politikai terepet teljesen átengedték az ellenzéknek, nem mondom, hogy a baloldalnak, a liberálisoknak, mert egyik sincs, csak a nevükben léteznek.
kunfia
2021. március 08. 09:33
1998ban az MSZP 34,72 %ot ért el,míg a Fidesz 29,27et. Mivel volt 2. forduló,az FKGP tömegével léptette vissza az embereit,így nyert a koalíció,de Orbán az 1.fordulóban még hangoztatta,hogy ő az FKGP-vel,Torgyánnal soha. Bizony,tolvajunk talán soha nem lett volna miniszterelnök a mai választási törvénnyel,hiszen 98ban eltakarították volna a Fidesz éléről,ha nem nyer,és a második legerősebb párt a mai választási törvénnyel nem nyerhet választást.
Kristály
2021. március 08. 08:54
2006 -ban március ban dübörgött a gazdaság, 2006 juliúsán csödben volt az ország,azon nali hatállyal duplája lett a köz tartozás ezrével zártak be a kisválallkozók ,2007-ben májusban 72 ft 1m3 gáz decemberben már130 ft 1m3 gáz az áram is duplája lett , na ez várna ránk ismét egy 25 éves polgár ezeket nem ismeri és én kivánom ne is ismerje meg soha.
olajfa1
2021. március 08. 08:43
DE" "segítette"!!!... FELEMELTE AZ ADÓKAT HOGY "JOBB ÉS HATÉKONYABB MUNKÁRA SERKENTSE A DOLGOZÓKAT"... A pofájukon a bőr nem égett le, mert a rinocérosz is megirigyelné azt a vastagságot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!