Fordulat a terézvárosi szocialista ingatlanmutyiban

2021. március 21. 17:19

Az elítélt szocialista politikus házára pont akkor jegyzett be jelzálogjogot a kollégája, amikor kiderült, hogy kártérítésként árverezni kell majd.

2021. március 21. 17:19
null

A vagyoneltüntetések miatt továbbra sem tudja behajtani a terézvárosi önkormányzat a 2004-es Andrássy úti ingatlanmutyi-perben neki megítélt 123 millió forintos kártalanítást, amely összeg a kamatokkal együtt eléri a 218 millió forint. Az ügy szálai az MSZP talán legnagyobb ingatlanbotrányára, két Andrássy úti ingatlan (az Andrássy út 3. és 47.) áron aluli eladásához vezethetők vissza. 2004-ben Hatvani Csaba terézvárosi önkormányzati képviselő, majd alpolgármester (jelenleg VI. kerületi MSZP elnök) közreműködésével a két nagy értékű ingatlant áron alul, pályáztatás nélkül adta el a kerület.

Az ügy fő vádlottja Fürst György korábbi szocialista alpolgármester, valamint tizenegy volt képviselőtársa volt, közöttük Hatvani Csaba – akik igen szavazataikkal 2004-ben lehetővé tették a perben szereplő Andrássy út 3. és 47. szám alatti ingatlanok pályázat nélküli privatizációját.

Egy 2018 februári jogerős ítélet szerint Fürst hűtlen kezelést követett el, ami miatt kétéves börtönbüntetést kapott öt évre felfüggesztve. A többiek hanyag kezelés miatt megrovást kaptak. Az önkormányzatnak egyetemlegesen megfizetendő kártérítést 123 millió forintban állapították meg. Ezt a pénzt szeretné azóta is behajtani Terézváros, de az

érintetteknek valahogy eltűnt a vagyonuk, Fürst például nincstelennek vallotta magát.

Az egyetlen vagyontárgy, amiből pénzt láthatna az önkormányzat, az Hatvani szigetszentmiklósi háza, amit a becslés szerint 50 millióért lehetne elárverezni. A házat a végrehajtási eljárás során már korábban lefoglalták. A ház jelzáloggal van terhelve, a két zálogjogosult pedig az OTP Bank és Bálint György kerületi MSZP-s képviselő, aki egy állítólagos 14 milliós kölcsön erejéig jegyeztetett be jelzálogjogot Hatvani házára. Ez azért baj az önkormányzatnak, mert a hamarosan induló végrehajtás során először őket fizetnék ki.

A törvényszék elutasította Bálint György jelzálogigényét

Legutóbb a Fővárosi Törvényszék jogerősen elutasította Bálint György végrehajtásba történő bekapcsolódását Hatvani végrehajtási ügyében. A végzés azzal indokolja a döntést, Hatvani az (éveken át ügyleti kamattól mentes és mindenféle biztosítéktól is mentes) állítólagos kölcsöntartozását éppen akkor biztosította az ingatlanára vezetett jelzálogjoggal, amikor hűtlen kezelésben bűnösnek mondatott, illetve 123 millió forint polgári jogi igény megfizetésében jogerősen elmarasztalták.

Soproni Tamás momentumos polgármester a Telexnek azt mondta az ügyben: „az önkormányzat jogos követelése a kamatokkal együtt már nem 123, hanem 218 millió forint”. Hozzátette: „ez az az összeg, amit Hatvani Csabán és az adóstársain kellene behajtani, de ez nagyjából reménytelen, mert úgy tűnik, többen, többek között Fürst György is kimentette a vagyonát a végrehajtás alól”. Végül kifejtette, hogy azért valamit csak vissza tudnak szerezni: „Van olyan, kinek a nyugdíjából csorog be néhány ezer forint hozzánk havonta”.

Ez azért történhet így, hiszen ebben az ügyben az anyagi felelősség egyetemlegesnek számít, azaz nem egy elítélttel, hanem valamennyivel szemben fenn áll az önkormányzat követelése.

Nyitókép: Az Andrássy út 47. alatti épület a Google Street View felvételén

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyéressy Károly
2021. március 22. 02:32
Egy jó összefogásban csak elintézhető ez is. Vagy mégsem?
pemete jakab
2021. március 21. 22:21
"Fordulat a terézvárosi szocialista ingatlanmutyiban" Ha ez a fordulat a Fideszhez vezetne, akkor ez a cikk nem jelent volna meg a Mandineren. No, ezért nem média a Mandiner, hanem szócső.
pemete jakab
2021. március 21. 21:59
"Fordulat a terézvárosi szocialista ingatlanmutyiban" A korrupció a legtöbb embert hidegen hagyja ebben az országban: ők is lopnak, mi is lopunk. Ez a megnyugtató gondolat sokak számára. A ballib a kormánypártokkal közösen szavazta le nemrég, hogy a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozata ne legyen vizsgálható.
Szles
2021. március 21. 21:21
Jó. De hol itt a fordulat? A szocik és társaik mindig is loptak, lopnak és kopni fognak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!