Előválasztás – a politikai észszerűség győzelme

2021. október 06. 17:40

Karácsony és Márky-Zay véletlenül rádöbbent, hogy akár tandemben is indulhatnának a második fordulóban. Az előválasztó polgár majd viszonyulni fog hozzá.

2021. október 06. 17:40
Krómer István

„A magyar pártpolitikában most debütáló előválasztással kapcsolatban az ellenzéki pártok nem győzik hangsúlyozni, hogy arra a Fidesz antidemokratikus választási törvénye kényszeríti őket. Ezzel kapcsolatban azonban nem árt emlékeztetni, hogy a mai szituációnak megvan a pontos előképe 1994-ből, amikor a tavaszi országgyűlési választásokon elsöprő győzelmet arató MSZP az SZDSZ-szel együtt élvezett kétharmados többsége birtokában, látván romokban heverő ellenzéke széttagoltságát, egy rájuk mérendő megsemmisítő csapás reményében a lebonyolítás előtt néhány hónappal egyoldalú döntéssel egyfordulóssá változtatta az önkormányzati választásokat. (...)

A Jobbikot Vona Gábor politikai innovációja, a Magyar Gárda mellett a fasizmusra való elemi igény hozta létre – no nem a választópolgároké, hanem a liberális és baloldali megmondóembereké és propagandistáké. A szélsőjobboldali, antiszemita veszély állandó sugallása, amely oly hasznosnak bizonyult ellenfeleiknek a nemzetközi politikai térben való lejáratásában, valamint a zsidó származású választópolgárok támogatásának folyamatos fenntartásában, a Magyar Gárda vonulásainak az SA-éhoz hasonlíthatóságával a rendszerváltás története során először valami bizonyítékféleséget nyert. Lelkesen reklámozták hát minden elérhető fórumon, hogy itt, kérem, rohamosztagok masírozása veri fel a magyar vidék csendjét, olyannyira, hogy erről kivételesen az ilyen ideológiai iszapbirkózásokra kevésbé fogékony vidéki végeken is felfigyeltek.

A Magyar Gárdát páratlan ingyenreklámban részesítette az a propagandagépezet, amelynek önképe szerint éppen az ilyen jelenségek elleni kérlelhetetlen harc (volna) az egyik fő hivatása. Ez azonban még kevés lett volna, mivel a gárdára nem lehetett szavazni, noha erre a közbiztonság veszedelmes romlása miatt a felmérések szerint feltámadt az igény. Megtették azt a szívességet is, hogy híresztelni kezdték: aki a Jobbikra szavaz, az a Magyar Gárdára (brrr!) is szavaz. Aha, mondta a kelet- és délmagyarországi szavazó, most végre világos a feladat, és rá is szavaztak az első adandó alkalommal, százezerszámra. (...)

Az, hogy Dobrev Klára vagy Karácsony Gergely vezesse-e a közös listát, igazán rábízható a szimpatizánsok ízlésére. Arculati szempontból éppenséggel jobbnak mutatkozik a főpolgármester, de annak is megvan az előnye, ha a gyenge pártháttérrel, de csekély elutasítottsággal bíró főpolgármester helyett a valódi vezető erő, a DK jelöltje pályázhat a kormányrúd elnyerésére. Az utóbbi esetben bónuszként az sem okozna fejfájást, hogy kivel tudnák Karácsonyt egy időközi főpolgármester-választáson pótolni. Ezen a ponton azonban rendszeridegen porszem került a gépezetbe.

A nagyon demokratikus, nagyon átlátható, nagyon választóbarát eljárás két fordulója között Karácsony és Márky-Zay véletlenül egy füstös szobába tévedvén, egymás szemébe nézett és rádöbbent, hogy akár tandemben is indulhatnának a második fordulóban, üzembiztosan lenyomva Dobrev Klárát, természetesen csak az ő, meg a »demokratikus ellenzék« érdekében, merő önzetlenségből. Nincs ebben persze semmi rendkívüli, a politika már csak ilyen. Az előválasztó polgár majd viszonyulni fog hozzá.”

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. október 07. 14:45
Ünneplik a demokráciát, jól.
leponex
2021. október 07. 13:00
Poszterünk nyilván még nem olvasta el végig Gyurcsány igazságbeszédét, különben a mai szituációnak a pontos előképét éppenhogy nála találta volna meg, igen, annál a Ferinél, aki a leghangosabban diktatúrázik az EGYFORDULÓS, vegyes választási rendszer ellen, csökentett parlamenti létszámmal. Ferencünk politikai impotenciája miatt nem tudta még ezt az amúgy abszolút értelmes javaslatát sem keresztülvinni az akkori koalícióban. 'Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel. Az SZDSZ nem pont ezt gondolja - muszáj hozzátennem. '
DFK
2021. október 07. 12:53
Elképzelem, ahogy Karácsony miniszterelnök délelőtt fél tízkor lát munkához, bár addigra már mondjuk végigsöpört az országon egy katasztrofális vihar. Erről a fosbukról értesül a haza vezetője. Rémálom.
olajfa1
2021. október 07. 10:33
Most 3 "Ali baba és 40 társa" van! Bárkiket is választanak azzal gyakorlatilag mind a 3 "Ali baba és 40 társa"-nak fizetni kell! Amikor "csak" ketten voltak... SZDSZ-MSZP akkor is nagyon hamar elfogyott a pénz és nagyon hamar a "lassan mondom" "NEM LESZ GÁZÁREMELÉS"-t csak két-háromhavonta ismételgették... ADDIG AMIG EL NEM ÉRTÉK A EURÓPAI ÁRSZINVONALAT!!!!... Na most nem 2 hanem 3 "Ali baba és 40 társa" igényeit kell kielégítenie a magyar népnek a "NEM LESZ GÁZÁREMELÉSEKKEL"!!!... NO MEG AZ ÁRAMEMELÉSEKKEL!!!!!!!!! -most az adóemeléseket nem is vettem ide... NO ÉS MIELÖBB EL FOGJÁK ÉRNI AZ "EURÓPAISÁGOT"!!! amiért Gyurcsányné megállás nélkül küzd!!! Vagyis... a moslékék MIHELYT HATALOMRA KERÜLNÉNEK AZONNAL FELEMELNÉK A GÁZ ÉS ELEKTROMOS ÁRAM ÁRÁT!!!!!! AZ EURÓPAI UNIÓ SZINTJÉRE! No és akkor nem csak a benzin ára lenne "Európai"... hanem fél éven belül a gáz, és az áram díjja is olyan lenne mint a benziné, AZAZ "EURÓPAI ÁRA LENNE! No és csak ezután jönne az adóemelés, és a TB járadékok emelése... a fizetett különórák meg egyéb "apróságokról" nem is beszélve!!!! Szóval a keselyük igenis köröznek a magyar választók feje fölött! Most már három "Ali baba és 40 társa" mennyiségű keselyű köröz a magyar választók feje felett!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!