Márki-Zay: Több stadiont nem fog kapni egyik egyház sem

2021. november 12. 08:51

A baloldali miniszterelnök-jelölt emellett kifejtette, hogy akár tetszik, akár nem, 2050-re minden második Magyarországon születendő gyermek cigány lesz.

2021. november 12. 08:51
null

Márki-Zay Péterrel Gégény István készített interjút a Szemlélek számára. A baloldali miniszterelnök-jelölt olyan kemény kérdéseket kapott, mint például „Nem nyomaszt az a szinte messianisztikus várakozás, ami a kormányváltásban reménykedők részéről feltételezhető?”. Az említett kérdésre a jelölt szerényen csak úgy válaszolt, hogy 

Ez Hódmezővásárhelyen is így volt”.

Márki-Zay továbbá kifejezte, hogy végtelenül felháborítja az, hogy a mostani magyar kormány kereszténynek nevezi magát. Elmondta, hogy nem csupán a kommunizmusban igyekeztek leuralni az egyházakat az Állami Egyházügyi hivatalon keresztül, hanem „ez minden diktátornak a sajátossága”.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kifejtette, hogy 

több stadiont nem fog kapni egyik egyház sem”.

Elmondása szerint „borzasztó szereptévesztés, ha egy vallási közösség azt gondolja, hogy neki futballakadémiát kell működtetnie”. Véleménye szerint pedig az alkotmányba nem a szociális témákat kell beleírni, illetve „az nem is biológiakönyv” – utalt arra, hogy beleírták az Alaptörvénybe, hogy az anya nő és az apa férfi. A jelölt – zárásképp – a jövőt illetően kifejtette, hogy „akár tetszik, akár nem, 2050-re minden második Magyarországon születendő gyermek cigány lesz”.

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

Összesen 251 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2021. december 05. 08:22
Lánczi Tamás megmondta, hogy MZP ellen nem kell fegyver. Csak adni kell neki egy mikrofont és megoldja ő maga. Nem tévedett. . .
Jose
2021. november 12. 22:04
Lassan ott tartunk, hogy ez a faszi egyszerűen nem tud semmi értelmeset kinyögni. Egy darabig tényleg figyeltem, hogy mit "ajánl" a népnek, miért szavazzanak rá. De mostanra már szinte minden mondatáról kiderül, hogy baromság. Azért ez teljesítmény. Még Geri is több elfogadhatót mondott az elmúlt 3-4 évben. Szerintem fejébe szállt a dicsőség. Bár, ha belegondolok, már pógármester korában is gyűjtötte a fekete pontokat. Fene tudja...
Akitlosz
2021. november 12. 14:49
"Véleménye szerint pedig az alkotmányba nem a szociális témákat kell beleírni, illetve „az nem is biológiakönyv” – utalt arra, hogy beleírták az Alaptörvénybe, hogy az anya nő és az apa férfi." Vannak, akik hiába jártak iskolába, nem figyeltek oda biológia órán és a tudatlanságukból politikai ideológiát és programot gyártanak. Ezért kell sajnos ilyeneket jogszabályokba írni. Arra is van szabály Magyarországon, hogy kutyahúst enni tilos. Ezt sem a többség miatt kellett jogszabályba iktatni.
Akitlosz
2021. november 12. 14:46
"A baloldali miniszterelnök-jelölt emellett kifejtette, hogy akár tetszik, akár nem, 2050-re minden második Magyarországon születendő gyermek cigány lesz." Meglehet, de szerencsére még nem tartunk ott. 2022-ben ezzel a választási programmal még nem lehet nyerni. A 2050-es választáson tessék ezzel a programmal elindulni, ha nyerni akar!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!