Gyárfás-per: a volt rádióalelnök emlékezete szerint Fenyő János pisztollyal jött tárgyalni

2021. november 18. 15:51

Csak Fenyő János makacs vételi próbálkozásaira emlékezett a médiavállalkozó meggyilkolása kapcsán Gyárfás Tamás ellen indult büntetőperben Csúcs László, a Magyar Rádió egykori alelnöke, ám, hogy milyen vita alakult ki az RTV újság kiadói joga körül a kilencvenes évek elején, arra nem tudott válaszolni. Mint mondta, ő ezzel nem foglalkozott.

2021. november 18. 15:51
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Csúcs László, a Magyar Rádió 1992-ben kinevezett egykori alelnökének meghallgatásával folytatódott ma a Fővárosi Törvényszéken Gyárfás Tamás büntetőpere, amelyben az ügyészség azzal vádolja a Nap TV volt tulajdonosát, hogy ő gyilkoltatta meg 1998-ban a VICO-birodalom vezérét, Fenyő Jánost. 

A volt rádióalelnököt az egyik vádpont kapcsán idézte be a bíróság, az ügyészség szerint ugyanis a két médiavállalkozó közötti konfliktus egyik kiindulópontja az RTV-újság kiadói joga körül a kilencvenes évek elején kipattant vita volt.

Ma már talán érthetetlennek tűnik, hogy miért volt fontos egy műsorújság kiadói jogának a megszerzése,

de akkoriban ez hatalmas üzlet volt.

Az internet még gyerekcipőben járt, a lapnak pedig nem volt konkurenciája, így mindenki abból tájékozódott arról, mi megy majd a tévében.

A lap a Magyar Rádió tulajdonában volt, ám a kiadói jogokat egy ideig Gyárfásék birtokolták. A rádió vezetése azonban nem akarta meghosszabbítani a jogot, így azt Fenyőék kaparintották meg. Egyes vallomások szerint Gyárfás úgy adta el a jogokat Fenyőnek, hogy már tudta, nem hosszabbítják meg a szerződést. A vita abból fakadt, hogy Fenyőék mennyi ideig birtokolhatják a jogokat, de a vételár miatt is akadt nézeteltérés.

Ettől a konfliktustól kezdve a Fenyő tulajdonában álló Népszavában Gyárfást lejárató cikkek jelentek meg, bár a Nap TV egykori tulajdonosa ezeket nem tartja ma már lejáratásnak, ráadásul elmondása szerint nem sokkal ezután tisztázták is a nézeteltérést.

A ma meghallgatott Csúcs László azonban semmiféle kiadói jog körüli vitára, meghosszabbításra vagy adásvételre nem emlékezett a bíróságon, többször is határozottan állította, hogy Fenyő a tulajdonjogokat akarta minden áron megszerezni. A volt rádióelnök azonban hangsúlyozta, hogy állta a sarat, nem engedett a VICO-birodalom fejének.

Csúcs emlékezett egy személyes találkozóra, amikor a médiamogul az egyik munkatársával, valamint két nagydarab testőrrel látogatta őt meg a Magyar Rádió székházában. Ahogy Fenyő leült a székre,

kivillant az övébe csatolt pisztolytáskája, benne a fegyverrel

– mondta Csúcs.

Ezzel együtt a volt rádióelnök azt vallotta, hogy fogalma sem volt, ki birtokolja a kiadói jogokat, azzal a rádió gazdasági hivatala foglalkozott.

Miután pedig tartotta magát állításához, a bíróság, az ügyészség és a védelem is vákuumban került, hiszen így lehetetlené vált a kiadói jogok körüli bonyodalmak tisztázása.

Csúcs előtt egyébként a bíróság még visszatért egy másik vádpontra, mégpedig a Nap-kelte című műsor gyártása körül kialakult ellentétre. Történt ugyanis, hogy 1995-ben a VICO megvásárolta a Nap-keltét gyártó Stáb Rt.-t. Ez olaj volt a tűzre, vita és pereskedés kezdődött, bár Gyárfás szerint ez az 1996-os választott bírósági döntéssel – amely a Nap TV javára döntött – le is zárult.

Az ügyben a bíróságra beidézett Born Ádámnak – aki Fenyő János médiabirodalmában dolgozott, ám 1996-ban Gyárfásék megkerülésével a Nap-kelte főszerkesztőjévé nevezték ki – nem is a vádponttal kapcsolatban tett vallomása volt érdekes, hanem a két médiavállalkozó kapcsolatáról tett állítása. Ahogy Born fogalmazott,

Gyárfás és Fenyő mérhetetlen módon nem szerették, sőt utálták egymást, két egymásnak feszülő ember volt.

Az ügyben az elmúlt hónapokban szakértőket hallgatott meg a bíróság. A vád egyik alapján képező, a Farkasréti temetőben megtalált hangfelvételekről illetve azok manipuláltságáról szóló hang és nyelvészeti vélemény kapcsán éles szóváltások alakultak ki a védelem és a szakértők között. 

Ahogy júniusi cikkünkben már megírtuk, idén biztos nem lesz első fokú ítélet a perben. Az azóta lezajlott tárgyalások alapján pedig még inkább beigazolódni látszik, hogy messze még a per vége, a bíróság ugyanis lassan halad a több, mint félszáz tanú meghallgatásával.

A nyitóképen: Gyárfás Tamás nyilatkozik az újságíróknak 2018 április 20-án a bíróságon (Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd)

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
prinzkarl
2021. november 19. 05:50
Pisztollyal ment tárgyalni, de a golyót ő kapta...
misi53
2021. november 18. 23:52
Ki tudja megmondani ,hogy miért nem gurult le az autó lejtős margit utcán ? Kézifékkel hagyjatok !
az ember
2021. november 18. 20:45
Csúcs László jó fej volt, amikor elbocsátotta Fajkasházit, bolgárt, havast a rádiótól. Sajnos túl későn, 1990-ben kellett volna.
nyugalom
2021. november 18. 20:13
Remek vedők, megjobb bírök!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!