Gulyás: Bármennyire nem jutnak el a józan hangok a brüsszeli buborékba, a vezetőknek ki kell kényszeríteniük polgáraik akaratát

2021. december 12. 10:40

A miniszter szerint nem az Európai Unió Bíróságának kell kimondania a hatáskörök határait.

2021. december 12. 10:40
null

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar Alkotmánybíróságnak, nem pedig az Európai Unió Bíróságának kell kimondania, hogy melyek a Magyarország és az EU által közösen gyakorolt hatáskörök határai. Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt:

Példaként említette, hogy a közös piacra és annak versenyjogára vonatkozó szabályok közösek, de a határok és az őshonos népesség védelme nem, utóbbiakban „kizárólag a magyar kormány és a magyar választópolgárok jogosultak döntést hozni”.

Gulyás Gergely hangsúlyozta:

A jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárokkal összefüggésben pénteken közzétett határozatában az Alkotmánybíróság kimondta: amennyiben az Európai Unióval (EU) közös hatáskörgyakorlás hiányosan érvényesül, Magyarország jogosult a nem kizárólagos uniós hatáskör gyakorlására, addig, amíg az EU intézményei nem teszik meg a közös hatáskörgyakorlás hatékony érvényesítéséhez szükséges intézkedéseket.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NoSS
2021. december 12. 23:19
Elhiheted hallják amikor viki köszön. Pálinkás jó reggelt! Csak nem hitték, hogy ezek a józan hangok.
Akitlosz
2021. december 12. 20:28
"Gulyás: Bármennyire nem jutnak el a józan hangok a brüsszeli buborékba, a vezetőknek ki kell kényszeríteniük polgáraik akaratát" S azt ugyan honnan tudnák a vezetők? A Fidesz hatalom 15 éve alatt egyetlen, nem a hatalom által kezdeményezett népszavazást sem engedett megtartani. A polgárok valószínűleg engedélyeznék a halálbüntetést és maguk akarnák megválasztani az állam vezetőit. Miért nem kényszeríti ki egyiket sem a Fidesz hatalom?
bagira
2021. december 12. 16:35
Brüsszel a magyarokat szeretné kiéheztetni ezen keresztül polgárháborút kormány buktatást.. Kezdték a pénz megvonással , magyaroknak járó pénzel a brüsszeli ballibsi magyar gyűlölő kommunistákat tömik . Magyarországot euból kiszorítják közben meg folytanák gazdaságilag , Orbán kormány minden gazdasági együttműködésre nyit , közben a véresszájú kommunista banda Magyarországnak tiltatja az eun kivűli kapcsolatokat ,közben Ursula és vörös kutyái együttműködésről ugatnak. Tanulság nem szabad belemenni eut felemelő pénztámogatás felvételére ,mert egy fillért se adnak belőle ,de az visszafizetést nyakunkba varrnák. Brüsszel pénzel akarta tőrbe csalni Magyarországot nem a gazdasági együttműködéssel.
csulak
2021. december 12. 14:51
Eleg volt a bruszeli kisdiktatorok parancsaibol! nem azert alltunk be ebbe az allamtomorulesbe, hogy idiota ideologia alapjan dirigaljanak nekunk, hogyan es kikkel kell eljunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!