Az ördög ügyvédje – Nyomozást rendelt el az ügyészség Varga Judit feljelentése alapján

2022. január 05. 09:22

Az igazságügyi miniszter múlt héten jelentette be, hogy feljelentést tesz az őt ért rágalmak miatt.

2022. január 05. 09:22
null

A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint Varga Judit nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ügyészségen. A közleményben azt írják: 

„A sértett feljelentésének lényege szerint, 2021. december 27-én ismeretlen elkövető „Az ördög ügyvédje” elnevezésű közösségi oldalon valótlan állításokat tett a szexuális orientációjára vonatkozóan, valamint arról, hogy egy korrupciós ügyben közvetlenül érintett. A sértett indítványozta, hogy a magánvádas eljárásban az ügyészség a vád képviseletét vegye át.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a vádképviseletet átvette, és a nyomozást nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt elrendelte, amelynek teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg.

Az internetes közösségi hálózaton létrehozott »Az ördög ügyvédje« elnevezésű profil felhasználásával kapcsolatos más bűncselekmény miatt a Fővárosi Főügyészség a közelmúltban vádat emelt. Az ugyanazon internetes profillal elkövetett újabb bűncselekmény esetében az ügyészség által történő vádképviselet eljárási, bizonyítási szempontból célszerű és indokolt.”

Nyitókép: Varga Judit (Facebook)

Összesen 228 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Theilsaurus
2022. január 05. 17:32
Nem kellett volna foglalkozni ezzel, ha tényleg nincs video.
Menhetten
2022. január 05. 17:32
Ejnye-ejnye miniszterasszony. A Fidesz kormány kinek a pénzét szórja? A magyar adófizetőkön kivűl az Eu-s pénzeket is dézsmálhatta, míg be nem sokalltak! Kinek szánja ezt a balga csúsztatást? Ennyibe nézi a Fidesz szavazók szellemi színvonalát? Azok tényleg mindent bevesznek? https://uploads.disquscdn.com/images/f1427c75acc705a35b80dcaf3285d34c497ede1f65edc9f839a6a177f979cc83.jpg
jánosbácsi
2022. január 05. 17:10
Nem tudják elkapni mert az ördög ügyvédje maga a nép! Mindenről tudunk, mindennel tisztában vagyunk. A választáskor hozunk ítéletet.
Sulammit
2022. január 05. 16:54
Kocsis Máténak is egy maszatolós indokot hozott fel a bíróság, hogy miért kell eltűrnie a Ungártól az alázást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!