Megbüntették Gődény Györgyöt, hárommillió forintos bírságot kell befizetnie

2022. március 17. 12:34

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint több adatvédelmi szabályt is megszegtek Gődényék.

2022. március 17. 12:34
null

„Egyetértek azzal, hogy védőoltásra senkit ne lehessen kötelezni, és annak hiánya miatt senkit ne lehessen büntetni vagy korlátozni” – a közismerten oltásellenes Gődény György és a Közös Nevező 2018 párt ezzel a felhívással kezdett aláírásokat gyűjteni 2020 őszén.

Népszavazási kezdeményezés nem lett, de több ezren írták alá a petíciót. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) szerint több adatvédelmi szabályt is megszegtek az aláírásgyűjtés során, Gődényt és az Együttműködő közösségek az élhető világért egyesületet (a Közös Nevező 2018 utódja) megbüntették.

A NAIH határozata szerint Gődényék

  • jogalap nélkül gyűjtötték az érintettek személyes adatait,
  • nem határozták meg egyértelműen az adatkezelés célját, és ezzel megsértették az adatvédelmi rendeletben szereplő célhoz kötöttség elvét.
  • Nem nyújtottak az érintetteknek egyértelmű, megfelelő és valós tájékoztatást az adatkezelés valamennyi lényeges körülményéről, ezzel az átláthatóság elvét is megsértették.
  • Tisztázatlan volt továbbá az adatkezelői minőségük, az érintetteket megtévesztő módon tájékoztatták az adatkezelő kilétéről és az adatkezelés céljáról, ezzel az adatvédelmi rendeletben megfogalmazott tisztességes eljárás elvét sértették meg.
  • Nem igazolták a NAIH felé az adatkezelés jogszerűségét és átláthatóságát, ezzel az adatvédelmi rendeletben szereplő elszámoltathatóság követelményét sértették meg.

Az adatvédelmi hatóság arra utasította Gődényt és pártját, hogy határozat március 2-i aláírásától számított harminc napon belül dokumentált módon töröljék valamennyi személyes adatot, amit gyűjtöttek.

Ezen felül 3-3 millió forintos bírságot is kiszabtak, amit harminc napon belül, azaz április 1-jéig kell befizetniük.

A határozat ellen nem lehet fellebbezni, de harminc napon belül közigazgatási perben meg lehet támadni.

Nyitókép: YouTube

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. március 17. 16:14
Ez az amiért a Harapós Kutyapárt perelt? Veszett kétfarkú? Falka.
kovaodod
2022. március 17. 14:36
Jól jöttek azok a személyes adatok az országos lista állításához....
Ildikó99
2022. március 17. 14:01
Ugyan már senki sem fizette vissza az államnak a felvet pénzeket pedig nem nyertek
pitypang1125
2022. március 17. 13:36
A szíven megszakad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!