Recesszióra felkészülni!

2022. július 05. 12:54

Ma már jobban kell félnünk a globális gazdasági visszaeséstől, mint az inflációtól.

2022. július 05. 12:54
null
Nagy Márton

„A háborús energiaválság olyan dolgokra kényszeríti a legfejlettebb országok kormányait is, amik korábban elképzelhetetlen voltak. A holland kormány ajánlása úgy szól, hogy senkinek sem kellene öt percnél többet zuhanyoznia, illetve a lakását nappal 19, éjjel 15 foknál többre fűtenie. Az egyik brit energiaszolgáltató alternatív fűtési ötletei között szerepel a sütő ajtajának nyitva tartása sütés után, illetve a háziállatok ölelgetése. Az említett ötletek a szakpolitikából a családok mindennapi életébe is átszivárognak. Olaszországban extrém módon korlátozzák a fűtést és a légkondicionálást a közhivatalokban, német városok a közvilágítás időtartamának korlátozásával kísérleteznek, egyesek csökkentenék a sebességlimiteket az utakon, hogy kevesebb üzemanyagra legyen szükség, autómentes napokat vezetnének be, ösztönözve az otthonról történő munkavégzést.

A jelenlegi válság igazán különleges, hiszen kínálati sokkok, külkereskedelmi elakadás, energia- és élelmiszer-ellátási zavarok sorozata. Ugyanakkor a válság hatását tekintve igazi vízválasztó: bukott és talpon maradó államokra osztja fel a világot, köztük pedig újraosztva a javakat is. Nem csak a harmadik világ országai, mint például Srí Lanka bukhatnak el: a fejlett nyugati országokban is elkeseredett kísérleteket látunk arra, hogy működésben tartsák a gazdaságot.

Az infláció nem csupán növekszik, de nem tudni, hol és mikor tetőzik majd. Ezzel párhuzamosan a gazdasági növekedési kilátások romlanak, a recessziós kockázat emelkedik. Az amerikai cégek pénzügyi vezetőinek többsége 2023 elejére recessziót valószínűsít az Egyesült Államokban. Az »extrém stagfláció«, két számjegyű infláció és recesszió miatt a különböző piacokon tevékenykedő befektetők feszültek, idegesen csapkodnak, azaz a volatilitás emelkedik, a tőke hazamenekül. Ilyenkor szinte csak egy dolog biztos: hogy a dollár erősödik, minden más valuta pedig gyengül.”

Nyitóképen Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onlye
2022. július 06. 06:28
Gondolom nálad is 15 celsius van otthon. A havi 5 milkával könnyen pofázik onnan fentről. Minden fideszes suttyó oligarcha szét kereste magát a covid alatt. Az én fizetésem meg ne emelkedjen miután megszavazták mélységesen "tisztelt" Orbán Viktorunknak. Jöhet a Bokros 2.0 Nagy módra. Nyaralás már kész luxus. Belföldi qrva drága a külföldinél meg még jó hogy feltornázta az eurót 406 forintra. Válság ide vagy oda pénzosztás után amiből szart se kaptam jöhet a megszorítás olyan albérlet és lakásáraknál amit még hitellel is elég szükös kifizetni és utána azt a 80misi hitelt fizethetem életem végéig. Igen az Orbán kormány mindenkinek jó. Szavazzunk még 40 évig rá.
pemete jakab
2022. július 05. 19:27
"Recesszióra felkészülni!" Amikor jól ment a világgazdaságnak, jól ment Magyarországnak is. Amikor jön a recesszió, akkor Magyarországot is eléri. Szóval ez lenne a sikeres orbáni gazdaságpolitika? Ezt a szocik is tudták.
Lajoss
2022. július 05. 17:09
410 az Euro..csődtömeg amit csináltok,kedves,Marci!
Draco Paladin
2022. július 05. 16:33
410, töki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!