Bréking: Tüttő Kata vezetheti a szocialisták EP-listáját, pénteken jön a bejelentés

2023. február 02. 13:05

A párt önállóan indul majd a 2024-es európai parlamenti választáson.

2023. február 02. 13:05
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Pénteken jelenti be az MSZP, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezeti majd a párt európai parlamenti listáját – erősítette meg a Mandiner információját a párt egyik név nélkül nyilatkozó vezető politikusa. Mindez megerősíti egyben tavaly októberi értesüléseinket is.

Ezzel együtt úgy tudjuk, konkrét listáról nincs még formális döntés a szocialistáknál,

mindenesetre a párt önállóan méretteti meg magát a 2024-es EP-választáson, ahol legalább egy-két befutó helyet remél.

Tüttő Kata 2019-ben lett a Karácsony Gergely városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, de előtte is dolgozott a Fővárosi Közgyűlésben képviselőként, 2002 és 2014 között.

A főpolgármester-helyettes egyben az Európai Szocialisták Pártjának (PES) tagja, többek között az ő ajánlásuknak köszönhetően választották a Régiók Európai Bizottsága Éghajlatváltozással, Környezetvédelemmel és Energiával foglalkozó bizottságának elnökévé.

Megkerestük Tüttő Katát, aki nem nyilatkozott lapunknak, a párt sajtóosztályához irányított minket, ahová elküldtük kérdéseinket. (Amennyiben válaszolnak, cikkünket frissítjük.)

A főpolgármester-helyettes 2021-ban egy videóval került a figyelem középpontjába, amelyen Zakynthos szigeténél a tengerben lovagol. Mindez többek nyilatkozata szerint luxushobbinak számít. 

Mivel az EP-képviselői hely és a főpolgármester-helyettesi poszt összeférhetetlen, amennyiben az MSZP listája a választáson eléri az 5 százalékos küszöböt, új helyettes után kell néznie Karácsony Gergelynek. 

S akkor Tüttő Kata kilovagol a tengerből...

A szocialista főpolgármester-helyettes Zakynthoszban nyaral. Tüttő Kata nyaral, közben lovagol. Zakynthoszban, ki a görög tengerből. Így sportol, szórakozik egy szocialista főpolgármester-helyettes. Kép forrása: Instagram

Nyitókép: Tüttő Kata a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén 2019. november 5-én. (Fotó:MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sting61
2023. február 02. 18:04
Vessetek a mókusok elé,de azért sunáznám!
DonCiccio
2023. február 02. 17:08
Jóvanakkor !! Má' izgultam ! ))))!
fogas paduc
2023. február 02. 16:18
Majd teszünk róla,, hogy ne kerüljön be.
artojan
2023. február 02. 16:16
Menekül a süllyedő hajóról............vágtában .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!