Szánthó Miklós a CPAC-en: A progresszívek frusztráltak a konzervatív sikerektől, sikít a vészcsengő a fejükben

2023. május 04. 20:31

Beszédet tartott az Alapjogokért Központ főigazgatója a kétnapos CPAC Hungary megnyitóján.

2023. május 04. 20:31
null

Úgy kell megvalósítani szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködést építünk – mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója a kétnapos CPAC Magyarország konferencia csütörtöki megnyitóján Budapesten. Szánthó Miklós beszédében a tanácskozás rendeltetésének nevezte, hogy „megvalósítsa a liberálisok rémálmát: a nemzeti erők nemzetközi összefogását”.

A konferencia résztvevőit megszólítva azt mondta:

A CPAC-konferenciát szervező jogi elemző intézet főigazgatója hangsúlyozta: örömmel és büszkeséggel tölti el, hogy a tavalyi év után második alkalommal rendezik meg Magyarországon a tanácskozást, ez, mint mondta, az egész magyar jobboldali közösség nagy sikere.

„Itt Közép-Európában, itt Magyarországon dobog az egykor szebb napokat látott Nyugatnak a szíve” – fogalmazott.

Szánthó Miklós kifejtette, a kommunisták a történelmet végképp el akarták törölni, a liberálisok szerint a történelem véget ért, „a progresszívek pedig éppen most akarnak kilépni a kultúrából és a történelemből”. Hozzátette: Magyarország nem felejtette el, hogy nemcsak születése, hanem történelme és gondolkodása miatt is „minden ízében a Teremtő hatalma alatt áll, (...) Magyarország nem woke-nak való vidék”.

A gyermekvédelemről

Szánthó Miklós példaként említette, hogy Magyarország védi a gyermekek születési neme szerinti önazonosságához való jogát, „azaz védjük a gyermekeket a genderpropagandával szemben”. Ha nagy a nyomás, a magyarok egy emberként állnak ki a józan ész és a természetes életigazságok mellett, és

– közölte, jelezve, találnak is szövetségeseket.

A főigazgató az öt kontinens több mint húsz országából érkező résztvevőkre utalva azt mondta: „mi együtt valljuk”, hogy mindennek van határa erkölcsi, nemi és földrajzi értelemben egyaránt.

„Konzervatívok vagyunk, jobboldaliak, populisták vagyunk, nacionalisták vagyunk, ne féljünk ezeket a szavakat” – jelentette ki Szánthó Miklós jelezve: „büszkék vagyunk országaink megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre”. Megfogalmazása szerint „a CPAC Magyarország maga egy 'no woke-zóna', és Magyarország a hajtómű, ami összemozgatja a konzervatív táborokat Nyugat-szerte”.

Mint kifejtette, a progresszívek győzködik az embereket arról, hogy „ez a jóemberkedő ideológia (...) az egyetlen elfogadható standard”. Szánthó Miklós úgy folytatta: „épp ezért orrontunk diktatúraszagot, amikor arról hallunk, hogy csak és kizárólag a liberális demokrácia az igazi demokrácia”.

Kitért arra is, hogy a régi és az új marxistáknak „nagyjából ugyanarra jár az agyuk: levetetni a keresztet a falakról, internacionáléról és világfaluról álmodozni és úgy gondolni, hogy az állam jobb nevelője a gyermeknek, mint a szülő”. Céljaik eléréséhez ma nem már közvetlen kényszerítést, hanem puha technikákat, „szoftos agymosást alkalmaznak”.

„Tudjuk, hogy mire megy ki a játék” – mondta Szánthó Miklós, aki a régi és új marxisták céljának nevezte a nemzeti identitás szabad megélésének elrablását, a közösségi céltalanságot, a hagyományos kultúra és család szétverését, a szólás és a gondolat szabadságának elfojtását. Az ukrajnai háborúra utalva megjegyezte: úgy képzelik, hogy ők jogosultak megmondani, ki áll a történelem jó és rossz oldalán.

A progresszívekről

Szánthó Miklós úgy vélte: a progresszívek frusztráltak a konzervatív sikerektől, „sikít a vészcsengő a fejükben, hogy eredményeink semmissé tehetik hatalmi hegemóniájukat (...)”.

Szavai szerint úgy logikus, hogy a konzervatívok sokfélék, mivel a konzervativizmus nem egy univerzális ideológia, hanem „éppen a hely tisztelete, a helyi jellegzetességek értékelése”. Így eltérő lehet a különböző országok adópolitikai, társadalombiztosítási és geopolitikai érvkészlete, „de sokkal több az, ami összeköt minket a Potomac-folyótól a Dunáig, mint ami elválaszt” – közölte.

Szánthó Miklós értékelése szerint az ukrajnai háború „előbb vagy utóbb, így vagy úgy véget fog érni”, ugyanakkor a konferencia tárgyát képző kérdések sokkal hosszabb távon fogják meghatározni a politikai valóságot.

Kiemelte: „kifejezett küldetésünknek érezzük, hogy jelezzük szövetségeseinknek, nem szabad a kultúránkat és civilizációnkat tönkretenni igyekvők logikai rendszeréhez igazodnunk”.

„Sem akkor ha az érzékenyítő-agymosó woke-kampányok képében jön Nyugatról, és akkor sem ha lánctalpakon érkezik Kelet felől” – hangoztatta, azt is kiemelve, hogy nehéz időkben csak az összefogás segíthet, aminek erős emberekből és erős vezetőkből kell állnia.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NERbot
2023. május 05. 14:23
Trump, Bolsonaro, Le Pen, Wilders és Kurtz sikerei valóban irigylésre méltóak.
illibernyák
2023. május 05. 07:19
"A nemzeti erők nemzetközi összefogását kell megvalósítani". Hát Mikikém, sok szerencsét hozzá, ezt te is jól tudod, hogy fából vaskarika. Csak hát amíg az elvtelen internacionlistáknak sikerült az összefogás, mert ott háttérbe szorultak a nemzeti érdekek addig a nacionalista politikai erőknek ez ab ovo nem sikerülhet, mert a populisták mindenütt alapból és erőből saját érdekeiket tartják a legfontosabbnak és amikor engedményeket kéne tenniük a hőn áhított nemzetközi összefogás érdekében, akkor bizony ott sérülnek az egyes nemzeti érdekek és utána egymás torkának esnek. Vajon miért van még 3 év után is frakció nélkül a FIDESZ az EP-ben?
mumuxax
2023. május 04. 23:52
Az összes hvg-s buzeránsot idefújta a szél a kommentszekcióba. Fáj nekik a hír nagyon. XD
Isten jobb keze
2023. május 04. 21:56
A szél, összefűjta a sok szart Xdxd
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!