Elképesztő: négy évvel a tragédia után sem mondtak még ítéletet a Hableány-katasztrófát okozó ukrán kapitány felett

2023. május 29. 21:05

A büntetőeljárásban az iratismertetésnél tartanak, talán ebben az évben megszületik az elsőfokú döntés. Közben zajlik az áldozatok családtagjai által indított milliárdos kártérítési per is.

2023. május 29. 21:05
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Napra pontosan négy évvel ezelőtt történt a magyar folyami hajózás egyik legsúlyosabb balesete, a Hableány-katasztrófa.

A végzetes tragédia nem sokkal 2019. május 29-én 9 óra után következett be a Margit híd egyik hídnyílása előtt, amikor is a Viking Sigyn svájci szállodahajó hegymenetben közlekedve utolérte a Hableány magyar rendezvényhajót, és pillanatok alatt maga alá gyűrve elsüllyesztette a nála sokkal kisebb járművet.

A fedélzeten tartózkodó 33 fős dél-koreai turistacsoport tagjainak és a kér fős magyar személyzetnek felocsúdni sem volt ideje annyira gyorsan történt minden. Többségük az esős idő miatt a hajó zárt részében tartózkodott.

Az ütközést követően mindössze hét turistát sikerült kimenteni a hideg vízből,

a többiek – Lombos László hajóvezetővel és Pethő János matrózzal együtt – életüket vesztették.

A hatóságok hiába keresték napokig hatalmas erőkkel az esetleges túlélőket, már senkit nem tudtak élve kiemelni a vízből. A kutatást a Duna nagyon magas vízállása és a tragédia idején tapasztalható esős idő sem segítette.

Gyanúsítás és vádemelés

A rendőrség azonnal nyomozást indított, szinte azonnal őrizetbe vették a Viking Sigyn ukrán kapitányát, akit halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd később segítségnyújtás elmulasztásával is meggyanúsítottak.

Az ukrán kapitány a letartóztatásáról szóló döntés előtt a bíróságon, 2019  július 31-én. Fotó: MTI/Mónus Márton
Az ukrán kapitány a letartóztatásáról szóló döntés előtt a bíróságon, 2019 július 31-én. Fotó: MTI/Mónus Márton

Az ügyészség ennek megfelelően 2019 november végén emelt vádat Jurij Csaplinszkijt ellen,

halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége

és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt.

A vádirat lényege szerint a Hableány helyzete és sebessége a tragédia bekövetkezte előtt körülbelül öt percig szabad szemmel, valamint a hajó radarberendezésének képernyőjén, illetve a helymeghatározó adatokat megjelenítő kijelzőn is egyértelműen látható volt. A Viking kapitányának azt is érzékelnie kellett, hogy változatlan irány és sebesség mellett összeütközik a magyar hajóval, mégsem tett semmit.

Az ügyészség a vádban azt indítványozta, amennyiben az ukrán kapitány elismeri bűnösségét, a bíróság ítélje 9 év börtönbüntetésre és 9 év vízi járművezetéstől eltiltásra.

Csaplinszkij azonban nem ismerte el bűnösségét és nem mondott le a tárgyalási jogáról a 2020 március 11-én az előkészítő ülésen, így az év szeptemberében a bizonyítási eljárással elkezdődött a büntetőper. Az ukrán kapitány először nem tett vallomást, később azonban

annyit elismert, hogy jók voltak a látási viszonyok, ezért nem használta hajóján a radart.

Csaplinszkíj azóta bűnügyi felügyelet alatt áll, de nem Magyarországon, hanem Ukrajnában. 

A büntetőeljárás nagyon lassan halad, de a múlt heti tárgyaláson már iratokat ismertettek, ami azt jelenti, hogy nemsokára elhangozhatnak a perbeszédek is.

Milliárdos kártérítési per

Az elsüllyedt hajó roncsát a tragédia után tizenhárom nappal, június 11-én emelték ki a Dunából. A több órás művelet során a Clark Ádám úszódarunak sikerült egészben kiemelni a Hableányt, amelynek belsejében több holttestet is találtak.

A hajót egy uszályra helyezve szállították el a helyszínről a Csepeli Szabadkikötőbe, ahol további vizsgálatoknak vetették alá.

Közben zajlik minden idők legnagyobb értékű magyarországi kártérítési pere is az ügyben. A 2022 januárjában kezdődött polgári perben a 78 felperes – a tragédia túlélői és az áldozatok hozzátartozói – összesen több mint 4,3 milliárd forintos sérelemdíj megfizetésére kötelezné a tragédiát okozó Vikin Sigyn tulajdonosát, a Viking River Cruises AG-t, valamint a katasztrófában elsüllyedt magyar hajót működtető Panoráma Deck Kft.-t.

Nyitókép: a Hableány kiemelése (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. május 30. 07:52
13 év alkotmányozó hatalomban rohadva a köpcös vétótlan geci és vargabácsi ott se volt, a sok nernyik mameluk meg tapsikol hozzá.
occam borotvája 5
2023. május 30. 07:33
Ez annak az eredménye hogy nem sikerült kipucolni a bíróságokat. Emlékszem mekkora volt az EU ajvékolása. Ezt már csak egy újabb generáció fogja megoldani.
zuriktodor
2023. május 30. 06:01
Az ukránok nem fogják kiadni. Lehet, hogy már kihajtották a frontra.
krampus
2023. május 30. 04:34
MErt ma mas idok jarnak, egy ukrant nem lehet elitelni, ma slava ukrainii van, basszak meg! Az ukik szentek es serthetetlenek. Lassan utolerik ilyen teren a zsidokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!