Fellebbezünk a szolidaritási hozzájárulás ügyében hozott elsőfokú bírósági döntés ellen!

2023. július 19. 12:38

Dermesztő jogértelmezés ez.

2023. július 19. 12:38
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„Fellebbezünk a szolidaritási hozzájárulás ügyében hozott elsőfokú bírósági döntés ellen!

A Fővárosi Önkormányzat több mint egy hónapja indított pert a Magyar Államkincstár ellen a tizenkétszeresére emelt, a fővárosi közszolgáltatások nyújtását veszélybe sodró szolidaritási hozzájárulás miatt. A Fővárosi Törvényszék elsőfokon, nem jogerősen a keresetet annak tartalmi vizsgálata nélkül visszautasította, arra való hivatkozással, hogy nincs hatásköre vizsgálni az Államkincstár eljárásának törvényességét.

Dermesztő jogértelmezés ez,

hiszen a közigazgatási cselekvések jogszerűségének vizsgálata még az Alaptörvény szerint is a bíróságok hatáskörébe tartozik. Ha úgy lehetne egy állami szervnek pénzt beszedni és bankszámlát inkasszálni, hogy nincs efölött bírósági kontroll, az még Putyin Oroszországánál is mélyebbre taszítaná a közállapotokat. Az érdemi bírósági eljárásban tudnánk bizonyítani, hogy miért jogsértő a szolidaritási hozzájárulás mértéke és beszedése. Az elsőfokú bírósági döntés éppen annak a felelősségét hárította el, hogy ebben állást kelljen foglalnia. csak remélni tudom, hogy nem politikai nyomásra hozta ezt a döntését.

Nemcsak azért fellebbezünk a Fővárosi Ítélőtáblához a nem jogerős elsőfokú döntés ellen, mert ezzel tudjuk megvédeni a budapesti közszolgáltatásokat. Hanem azért is, mert mi még emlékszünk a Bibó István Szakkollégium névadójának tanítására: érdemi bírósági kontroll nélkül a közigazgatás úri huncutság.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jostothu
2023. július 20. 12:14
A NAV dolga a behajtás, a Bíróság dolga a törvények betartatása. Te mégis mi a faszt képzelsz pojáca?
gyaloggos
2023. július 20. 12:13
KARÁCSONY elvtárs! BUDAPEST IPARÚZÉSI ADÓ MIKÉPPEN változott az elmúlt három évben? Hm....? Az az IPA, ami MAGYARORSZÁG FŐVÁROSAKÉNT folyik be Budapestnek ! Hm....?
zsolt196969
2023. július 19. 21:48
Valami felmérés szerint a pestiek újra választanak. Na ez a szényen.
radagast
2023. július 19. 20:09
Hol van a pénz amit elloptatok nagyvad?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!