Reagált Novák Katalin döntésére Lázár János

2023. július 13. 21:09

„Tudom, hogy egy, a hazai érdekeket védő törvényt alkottunk” – fogalmazott az építési és közlekedési miniszter.

2023. július 13. 21:09

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Novák Katalin az Alkotmánybírósághoz küldte Lázár János építési törvényét. A tárcavezető erre közösségi oldalán reagált.

Mint fogalmazott, Az új, állami beruházások rendjét szabályozó törvény 32 év után végre újraszabályozza az építésre fordított közpénzek elköltésének kereteit és feltételeit. „Több mint egy éve dolgozunk a törvényen – ez idő alatt próbálták azt jogi, politikai vagy éppen üzleti megfontolásból gáncsolni” – idézte fel Lázár. 

Majd azzal folytatta, „még ha ezek akár egyszerre is történnek, akkor is úgy gondolom – ahogy az új szabályozás elkészítésében közreműködő szakma is –, hogy jó törvényt alkottunk. 

„A magyarok munkájából végre magyarok haszna lehessen”

„Az volt a célunk – és ebből nem engedünk –, hogy a jövőben, ha közpénzből készül egy beruházás, 

az magyarok által létrehozott alapanyagból épüljön és a magyarok munkájából végre magyarok haszna lehessen” 

– húzta alá a miniszter.

„A köztársasági elnök asszony döntésével remélem, hogy a szakmai, majd társadalmi egyeztetések sikere után az előzetes normakontroll is tovább erősíti majd a törvényt” – jegyezte meg.

„Várom az Alkotmánybíróság döntését, miközben 

tudom, hogy egy, a hazai érdekeket védő törvényt alkottunk” 

– zárta gondolatait Lázár János.

Lázár János vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. július 14. 06:46
Ha úgy van, ahogy Lázár mondja és ez vonatkozik a NemzetiTőkésOsztály orbánpetjeinek - pl dr Bárány és Mészáros, Szijj és a többiek - adott beruházási és az összeszereldék támogatásaira, mint állami tulajdonrész, akkor legyen úgy.
Obsitos Technikus
2023. július 13. 22:46
A baj az János, hogy egyrészt a köztársasági elnök nem a TE törvényedet küldte vissza, hanem a Parlamentét, már ha érted, mit akarok mondani, másrészt pedig abban a híres beruházáslehúzó minisztériumban a Lázár-fűkasza meghagyhatott volna egy beosztottat, aki olvasta már az alkotmányt..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!