Világgazdaság: Elismerte a kormány, hogy a reptér visszavásárlása miatt adta el az Erstében lévő részesedését

2023. november 10. 15:41

A tranzakciós tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak.

2023. november 10. 15:41

Miután eladta az Erstében lévő a részesedését a magyar állam, a Világgazdaság telefonon érte utol Lóga Mátét, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkárát. 

Lóga a lapnak úgy fogalmazott, „most más területeken indokolt, hogy stratégiai jelentőségű tulajdont szerezzünk. Magyarország ugyanis turisztikai és üzleti célpontként, valamint a nyugati és keleti tőke találkozási pontjaként jelentős mértkében kívánja fejleszteni a logisztikai szektort, az ehhez szükséges infrastruktúrát, beleértve a légi közlekedést is. Azt látjuk, hogy 

a reptérben óriási lehetőségek vannak, amelyet ki kell használni”

„Óriási hiba” volt hogy a Gyurcsány-kormány külföldi kézbe játszotta át a repteret

Majd azzal folytatta, „a reptér nemzetstratégiai kérdés, ezért óriási hiba, de talán bűn is, hogy a Gyurcsány-kormány külföldi kézbe játszotta át. Ezt helyre kell hozni, ki kell javítani. A tranzakció is része tehát annak a csomagnak, amellyel a kormány megteremti a reptér visszavásárlásához szükséges pénzügyi hátteret. 

A Budapest Airport megvásárlásának finanszírozása ugyanis csomagban valósulhat meg, 

magában foglal költségvetési forrásokat, fejlesztési banki forrásokat, valamint nem stratégiai eszközök értékesítéséből előálló pénzügyi forrásokat” – hangzott el az interjúban.

Jó gazda volt az állam

Az államtitkár arra is kitért, hogy a 2016-os tulajdonszerzéshez képest több mint kétszeres áron értékesítette a kormány az Erstében lévő tulajdonrészét. „Tehát az állam jó gazda volt, jelentősen növelte a közvagyont mind az eladással, mind pedig a tulajdonjog fennállása alatti osztalékfizetésekkel.”

Majd arra a kérdésre, hogy mikor valósulhat meg a reptér visszavásárlása, az államtitkár azt felelte, hogy 

a tárgyalások lezárására záros határidőn belül sor kerülhet.

A tranzakciós tárgyalások jelenleg is folyamatban vannak. A nyilvánosságot minden esetben kellő időben fogják tájékoztatni – ígérte Lóga Máté.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lájkbajnok
2023. november 10. 19:06
Stróman bankárkormány.
Takagi
2023. november 10. 18:03
Jó gazdasági döntés.
benedek77
2023. november 10. 17:28
Hogy van ez fajtársak?! El kell adni, hogy vegyünk?! Hisz hasít a gazdaság a kormányotok szerint.
connorj
2023. november 10. 17:12
HAJRÁ MAGYAROK https://vm.tiktok.com/ZGe1NKkJF/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!