Másodfokon is elítélte a bíróság Donáth Lászlót testi sértés miatt

2024. január 12. 10:31

A szeméremsértés miatt indult eljárást azonban megszüntették, az első fokon kiszabott pénzbírságot pedig 250 ezer forintra mérsékelték. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett a döntés ellen, így a per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

2024. január 12. 10:31
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Másodfokon, a Fővárosi Törvényszéken folytatódott pénteken a könnyű testi sértéssel és szeméremsértéssel vádolt egykori evangélikus lelkész, Donáth László büntetőpere. A bíróság ítéletet is hozott az ügyben.

A momentumos EP-képviselő Donáth Anna édesapját, volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik dolgozója jelentette fel még 2019-ben.

A női alkalmazott állítása szerint az evangélikus lelkész

korábban több esetben is szexuálisan közeledett felé, fogdosta és ajánlatokat tett neki. Egy esetben pedig egy konfliktus kapcsán fojtogatta.

A volt MSZP-s országgyűlési képviselő ellen az ügyészség 2021 februárjában emelt vádat, aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt.

A bíróság először tárgyalás megtartása nélkül, büntetővégzésében bűnösnek mondta a vádakat tagadó volt politikust, aki azonban nem fogadta el az ítéletet és tárgyalás megtartását kérte. Az eljárás végén a bíróság jelentősen enyhítette a volt lelkész büntetését, a szeméremsértés miatti eljárást pedig megszüntették. Ezt viszont az ügyészség nem hagyta annyiban és indítványát elfogadva hatályon kívül helyezték a döntést

A megismételt elsőfokú eljárásban 

a bíróság bűnösnek mondta ki Donáth Lászlót, két rendbeli, folytatólagosan elkövetett szeméremsértés és testi sértés vétségében, 

emiatt pedig egymillió forintos pénzbírságra ítélte az egykori politikust. Az ítélet ellen a védelem és az ügyészség is fellebbezett, a vádhatóság felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében. 

A Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú ítéletében osztotta a védelem álláspontját a szeméremsértéssel kapcsolatban, megállapítva, hogy az erre vonatkozó magánvádas indítványt a sértett a biztosított határidőn túl tette meg. Ezért az ebben a tényállásban hozott ítéletet hatályon kívül helyezték, az eljárást megszüntették. 

A testi sértéssel (azaz jelen esetben a fojtogatással) kapcsolatban ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy az elsőfokú döntés meglapozott.

Ezzel együtt a bíróság jelentősen enyhítette az első fokon kiszabott pénzbüntetést, amit 250 ezer forintra mérsékelt. 

A vádlottat képviselő Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter közölte, hogy tudomásul vették a döntést, az ügyészség ugyanakkor fellebbezést jelentett be, a szeméremsértés miatt bűnösség megállapítása és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében. 

Az ítélet így nem vált jogerőssé, a per harmadfokon, a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik. 

 

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiritmonger
2024. január 12. 19:57
Rohadjon rá a műanyag lakat, de bizonyíték nélkül még őt se ítéljék el! A vád önmagában nem bizonyíték, akkor sem, ha boci szemekkel a kamerába pityergik.
zsuzsa-963
2024. január 12. 15:51
A nagypapa Dr. Donáth Lipótot Jászárokszálláson, mint ügyvéd 20 000 pengőt sikkasztott el az árvák pénzéből, az M. Kir. Szolnoki Törvényszék el is ítélte. Apuka Donáth Ferenc Rosenfeld-Rákosi Mátyás titkára volt. Lánya pedig úgy viselkedik, mint bizonyos nők a Reperbahnon Hamburgban.
KBA98
2024. január 12. 12:02
..és azt a büd.. k lányát mikor viszik a sittre!
Obsitos Technikus
2024. január 12. 11:57
Erről az obligát fehér zakóról mindig Peter Stormare jut az eszembe, aki a sátánt játszotta a Constantine c. filmben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!