„A lakók terrorizálnak” a leomlott Jókai utcai ház építtetője szerint

2024. február 02. 13:19

Lengyel László elismerte, nehéz elviselniük a lakóknak ezt a helyzetet; de tudomásul kellene venniük, amikor ők hozzájárultak a tetőtér beépítéséhez évekkel ezelőtt, akkor ezzel számoltak.

2024. február 02. 13:19
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Megtört a jég: végre megszólalt a Jókai utca 1. szám alatti ház beruházójának képviselője. Itt történt 2022 júniusában a tragédia, miután leomlott az épület negyedik emelete felett lévő, átépítés alatt álló attikafal, főpárkány, ezekkel együtt az erkélyek korlátjai, továbbá a díszítőelemek.

Az ATV újságírója – a Heti Napló is riportot szentelt a témának – ugyan elérte a kivitelezőt telefonon, de ő nem járult hozzá a beszélgetés lejátszásához. Annyi azonban kiderült, hogy 

a tragédiában nem érzi felelősnek magát, de az építkezésben okozott károkért igen;

s azt javasolta, várják meg a bíróság döntését.

Ezt is ajánljuk a témában

Január közepén „Rémálom a Jókai utcában, a leomlott falú ház lakói háborúznak a kivitelezővel” címmel írtunk egy hosszabb cikket a házról – arról, hogyan szerezte meg a padlásteret a jelenlegi tulajdonos, miként történt a baleset, ennek milyen következményei lettek, azóta hogyan folyik az építkezés. Emellett részletesen taglaltuk, 

milyen elkeseredett küzdelmet folytatnak az ott élők a kivitelezőkkel, miután komoly anyagi vitáik vannak, 

számos lakás jelentős károkat szenvedett, ráadásul a társasház szerint nem az elfogadott terveknek megfelelően megfelelően folyik az építkezés. Akkor azt ígértük, egy következő cikkben megszólaltatjuk a tulajdonos-kivitelezőt is, gondolván, neki is érdeke, hogy elmondhassa a saját álláspontját.

Ezt is ajánljuk a témában

Nem volt egyszerű menet. A Hotelnet Kft. egyik munkatársát sikerült csak elérni, akinek elküldtük az írásunk linkjét: ő azt ígérte, hogy továbbítja a cég illetékes vezetőjéhez. Miután napokig nem reagáltak, telefonon érdeklődtünk, de nem válaszolt arra, hogy mikor kapunk választ. Később már a telefont sem vette fel, csak amikor másik számról hívtuk, de akkor sem mondott semmi érdemlegeset.

Végül sikerült megszereznünk Lengyel László ügyvezető mobilszámát, így tudtunk vele beszélni. Azzal kezdte, hogy addig, amíg a vizsgálat le nem zárul, addig senkinek semmilyen nyilatkozatot nem adnak. Ez szerinte így volt korábban, így van most és így lesz a jövőben is, 

zajlik a nyomozás, azután lehet csak bármiről beszélni, addig mindenki csak ötletel – jelentette ki. 

De nemcsak a tragédiáról írtunk, hanem meglehetősen sok olyan dologról is – vetettük fel –, amelyek nagyon komoly problémát jelentenek a társasháznak: a liftügytől kezdve a lakásokban keletkezett károkon át az építéssel együttjáró koszig, mocsokig. 

Lengyel erre azt mondta, nem a Mandineren vagy bármilyen sajtóorgánumon keresztül fognak nekiállni a társasházzal vitatkozni jogi, együttműködési és egyéb problémákról. Azzal folytatta, hogy a lakók – mert megteltek fájdalommal – a cikkünkben arról beszéltek, hogy mekkora sérelem érte őket. Az ügyvezető szerint egy alapvető félreértésből adódik a helyzet, mivel a tetőtér nem az ő tulajdonuk volt, eladták valakiknek évekkel ezelőtt, ők mégis úgy gondolják, hogy ez az övék. „S azért, mert a padlástérben valaki beépítést csinál a saját külön ingatlanán, kvázi a saját lakásában, 

ők úgy gondolják, hogy nekik ezt joguk van mindenféle szempontból terrorizálni” 

– fogalmazott. 

Lengyel úgy véli, ezzel nincs mit kezdeni, ez egy eléggé elrontott dolog lett, ők ajándékba csináltak az udvarba plusz egy liftet, emellett meg kellett csinálni a régit is. A közös képviselő szerinte kitalálta, hogy neki nem tetszik, hogy ha teljesen logikusan a belső orsótérbe kerül; ez pedig körülbelül 20 millió forint többletet jelentett a cégnek. De megépítették oda, ahova kitalálta, s most, hogy a lakóknak nem tetszik, közli, hogy ő ezt nem is akarta.

„Szóval rengeteg olyan probléma van, ami egy ilyen munka során összegyülemlik, mi elismerjük, hogy nagyon nehéz volt elviselni a lakóknak, csak 

tudomásul kellene venniük, hogy amikor ők hozzájárultak a tetőtér beépítéséhez évekkel ezelőtt, akkor ezzel számoltak” 

– közölte. 

De azzal nem hisszük, hogy számoltak – mondtuk –, hogy megrepednek a falak, beáznak a lakások. Az ügyvezető emlékeztetett, hogy tavaly nyáron olyan felhőszakadások voltak a városban, hogy olyan helyeken is állt a víz, ahol korábban nem volt, és ők mindig ekkor áztak be. A cég a normál, szokásos esőzésre készült fel, megcsináltak minden védelmet ellene, de ezt a felhőszakadást, ahol a város megbénult – hiszen leesett két óra alatt rengeteg eső –, ők sem tudták kezelni. Ekkor áztak be a lakások, de mindenkiét megjavították, aki időben beengedte a munkatársait; volt, akinek külön extra dolgokat is, egy gyereknek például másfél millió forintért egy galériát. 

Viszont volt olyan lakó – állította –, aki tavaly szeptember óta ígérgette, hogy mehetnek hozzá; és amikor teljesen logikusan félrepakolták a bútorát úgy, hogy neki semmi gondja nem volt vele, majd megcsinálták a szobáját, ezután hozzákezdtek egy másik helyiséghez, akkor kitalálta, hogy ő egy szálloda luxuslakosztályába akar menni karácsony környékén. 

Ezek agyrémek” – közölte, és most is megígérte, mindenkinek rendbe fogják rakni azokat a dolgait, amiért felelősek, 

de ehhez nekik is együtt kell működni. 

Azt is tagadja, hogy úgy építették meg a kéményeket, meg a plusz ablakokat... – kérdeztük, de nem tudtuk befejezni, mert Lengyel közbevágott.

„Mi van?! A kéményeket egy szakcég, a kéménysz..., ilyeneket nem lehet ebben az.., sehol nem lehet a világon csinálni. Úgy építették meg?! Ez hihetetlen! Hát emögött tervezők vannak, hatóságok vannak, hát nem lehet ilyet csinálni, hogy úgy építem, nem, úgy, ahogy az előírásoknak meg a szakhatóságoknak megfelel” – válaszolta felindultan.

És a plusz ablakok? Mert az nem voltak benne a jóváhagyott tervben – folytattuk. 

„Ezek a dolgok, ezek a dolgok, mind, mind, mind majd elrendeződnek” 

jelentette ki; de vitattuk ezt, hiszen már elkészültek az ablakok, így nehéz elképzelni, hogy így miként rendeződnek el ezek a dolgok.

Az ügyvezető kissé higgadtabban azt állította, „nyilvánvaló, hogy ez a ... vagy vissza lesz csinálva, vagy sikerül megállapodni a társasházzal olyan formában, hogy ez..., mert rajtuk kívül ez az égvilágon senkit nem zavar”. Majd ironikusan kijelentette, „de  biztos logikus az, hogy benn lakok egy házban és az ótvar palásttetőm, ami beázott mindenfajta baja volt, és nem volt hozzányúlva ötven éve, most le lett cserélve, és ahhoz a padláskiálló lukhoz képest most ablak is került rá”, s azt állította, ez a társasházi közös képviselőn kívül az égadta világon kívül senkit nem zavar.

De a tervben nincs benne – vitatkoztunk, mire az ügyvezető azt mondta, a módosított engedélykérelemben benne van, ez folyamatban van. 

De nincs jóváhagyva, és ehhez képest megcsinálták  – akadékoskodtunk tovább..

„Ne hatóságoskodjon, még így is úgy gondolom, hogy több mindenről beszéltünk, mint kellett volna. 

Vegye úgy, hogy nem nyilatkoztam, de nem akarunk se a társasházzal, se a hatósággal, senkivel vitatkozni a sajtón keresztül” – fogalmazott, mire megjegyeztük neki, hogy szeretnénk megírni, hogyha már szóba állt velünk.

„Írja meg, jó munkát, viszhall” – csapta ránk végül a kagylót.

 

Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. február 06. 14:35 Szerkesztve
"ők úgy gondolják, hogy nekik ezt joguk van mindenféle szempontból terrorizálni" elég szubjektíven él a terrorizálás fogalmával, a terror az amikor felfele nézel amikor kilépsz a házból, hogy vajon repül e a nehéz kő , meg az hogy kimész este szórakozni de nem nézted meg az időjárásjelentést , és leszakad az ég és észbekapsz hogy haza kéne menni megnézni hol ázok , nem csöpög e a kazánra, nem folyik e a konnektorba , vagy a csillárra, a számítógépre, a laptopra, a szőnyegre, a kanapéra az ágyra a víz. - ezek nem légből kapott példák , ezek megtörtént esetek amik miatt aggódni kellett , marhán nem néz ki viccesen vödörben 5 liter víz 2 és fél méter magasan a kazán sarkán . Remélem egyszer ő is megtapasztalja mi az a terror az életben és újragondolja ezeket a szavakat.
tadahhh
2024. február 06. 14:29
Az ügyvezető emlékeztetett, hogy tavaly nyáron olyan felhőszakadások voltak a városban, hogy olyan helyeken is állt a víz, ahol korábban nem volt, és ők mindig ekkor áztak be. Valóban voltak nagy felhőszakadások , de amikor leveszed valaki feje fölül a tetőt ezzel számolni kell bizony. Nem arról van szó hogy jött 15mm eső és kicsit beázott valaki, jött egy fél óránál kitartóbb eső és már volt beázás, és nem úgy hogy jaj kicsit elszíneződött a plafon hanem mint a vakondtúrás , egyszer itt egyszer ott tűnt fel, egyszer 20 liter víz az előszobába másnap meg csöpög a félmillás számítógépedre a sárga víz a plafonból. Itt arról van szó hogy : 1) silány munkát végeztek a kátrányozással 2) mindenek előtt ők kitálaltak a lakóknak egy ütemtervet miszerint egy adott szakaszon leszedik a régi tetőt , majd felépítik a vázszerkezetet és a tetőt, majd így haladnak tovább, ahogy logikus lenne, de ezt felrúgták a pics@ba és leszedték az egészet és fél évig nem haladtak a héjazattal érdemlegesen.
tadahhh
2024. február 06. 14:23
"tudomásul kellene venniük, hogy amikor ők hozzájárultak a tetőtér beépítéséhez évekkel ezelőtt, akkor ezzel számoltak" A lakóknak maximum olyan vétó joguk volt ezzel kapcsolatban amivel legfeljebb lelassíthatták volna a procedúrát , nyilván engedélyköteles amihez hozzákezdtek nem egy 2 hetes kitchen remodelling , de effektíve a lakóknak nem hinném hogy módjukban volt ezt megakadályozni.
tadahhh
2024. február 06. 14:19
"ők ajándékba csináltak az udvarba plusz egy liftet, emellett meg kellett csinálni a régit is" Ez úgy néz ki hogy a régi lift felment a negyedikig , elfoglalt a padlástérből (5. emelet) 9 m^2-t ami neki pénz , ezért a felső gépészetét el kellett bontani, ő nem akart volna semmit csinálni hagyta volna az ~5 négyzetméternyi liftaknát holttérként, tehát ők egy működő liftet szerettek volna nem működővé tennni. Nekik KELLETT egy új lift ami felmegy az 5.-re nyilvánvalóan nem fog lépcsőzni aki vesz 300+ milláért egy lakást. Tűzvédelmileg nem lehetett liftet helyezni az orsótérbe, ők megígértek egy bútor/teherszállító 8 személyes panoráma-felvonót az udvarra amiből lett egy beltéri, nem panoráma , nem teher vagy éppenséggel bútorszállító lift, ami pár hónapos megléte óta 2* romlott el majd 2-2 hét volt alkatrész híján mire a KONE meg tudta javítani. Nem egy fénysebességű a lift tehát hülye is belátná hogy 40-50 lakást nem fog egy lift kiszolgálni pláne ha azzal szállítják az építőanyagokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!