Halottak több százezres járadékait vette fel egy postai kézbesítő

2024. február 20. 17:19

A vádlott 2022 júniusa és decembere között ezzel a módszerrel összesen mintegy 280 ezer forintot tartott meg.

2024. február 20. 17:19

Fél éven át, közel háromszázezer forintot sikkasztott egy postás Hajdú-Biharban, több bűncselekmény miatt emeltek vádat vele szemben – közölte a vármegyei főügyészség az  MTI-vel kedden.

Közleményükben azt írták, a vádirat szerint az elkövető postai kézbesítőként dolgozott egy vármegyei településen. Az asszony a körzetében két személyről is tudta, hogy elhunyt, de amikor számukra a haláluk után is érkeztek kifizetendő összegek, elhatározta, hogy azokat megszerzi magának, hozzátartozóik nevében aláírja a kifizetési bizonylatokat.

A vádlott 2022 júniusa és decembere között ezzel a módszerrel összesen mintegy 280 ezer forintot tartott meg, az általa meghamisított átvételi aláírásokat tartalmazó utalványokat pedig leadta a postán.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság nyomozása során az elkövető elismerte a bűncselekmény elkövetését, az okozott kárt pedig teljes egészében megtérítette – közölték.

Az ügyészség a súlyosabban minősülő sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indítványozta, hogy a Hajdúszoboszlói Járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést, amelyben a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést szab ki és hosszabb időre eltiltja őt a kézbesítői foglalkozástól.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2024. február 20. 18:32
Nos, mielőtt követ dobnánk rá, érdemes a bérét mondjuk Magyar Péter juttatásaival szembe állítani. Gondolom így ki is esett mindenki kezéből a kő...
Mandiner444hu
2024. február 20. 18:08
Magyar Posta 2023-ban állami vállalatként egyedülálló módon 3% azaz három százalék béremelést adott dolgozóinak.
Kristály
2024. február 20. 17:58
Karácsonyit mikor ítélik el 214milliárdért hogy nincs Bp. számláján ha a hölgy kap 2 évet akkor Karácsony érdeemelne 2év x10.000év= Karácsony börtönbüntetése, mindent arányában az az igazságos
Bitrex®
2024. február 20. 17:41 Szerkesztve
A címnek semmi köze a cikkben leírtakhoz. Több százezres járadékok az azt sugallaná, hogy havonta(!) több többszázezres nyugdíjakatt nyúlt le, míg itt 7 hónapon keresztül két elhunyt járadékát tette zsebre, ÖSSZESEN 280 ezer forintot, tehát havi 20 ezret fejenként. Ez amúgy milyen nyugdíj? HAVI 20 ezer?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!