Kocsis Máté a svéd NATO-ratifikációról: Ha a svédeknek fontos a csatlakozás, akkor idejönnek

2024. február 05. 12:18

A farkcióvezető hangsúlyozta, „ehhez szükséges a két miniszterelnök budapesti találkozója”.

2024. február 05. 12:18

Mint ismert, az ellenzék  kérésére Kövér László, az Országgyűlés házelnöke február 5-én, hétfőre rendkívüli ülést hívott össze,  amelyen Svédország NATO-csatlakozásáról döntenének.

Ugyanakkor a kormánypártok közölték az atv.hu megkeresésére, 

nem vesznek részt a rendkívüli ülésen.

A zárószavazással megvárják a két miniszterelnök találkozóját. A portál azt írja, ezt a feltételt már korábban is jelezte nekik a Fidesz-frakció.

„Törökországba is elmentek”

Ezt erősítette meg hétfői Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Mint fogalmazott, „álláspontunk szerint, a rendes parlamenti ülésszaknak mindjárt az elején sor kerülhet a svéd NATO ratifikációra, de ehhez szükséges a két miniszterelnök budapesti találkozója. 

Ha a svédeknek fontos a csatlakozás, akkor idejönnek, ahogy Törökországba is elmentek”

 – hangsúlyozta Kocsis Máté.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Kocsis Máté Facebook-oldala

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gekk
2024. február 06. 23:27
Csokisnembuzimáté épp eredszkedik le a csatornáján. A ner tagsága meg felszopja közben. Igazi kis fideszbéli csendélet.
KBA98
2024. február 05. 16:46
Így igaz! Ha valakitől segítséget kérek, akkor elmegyek hozzá, megkérem és megköszönöm! Nekünk nem sürgős!
oberennsinnen49
2024. február 05. 16:14
1. Így igaz, ha kérek, elmegyek ahhoz, akitől kérni szeretnék. Nem a kerítéseken át kiabálok át, több száz, ezer km-ekről... 2. Magyarország kijelenthetné - parlamenti szavazással erősítve - ha a világon nukleáris csapás bevetésére történik konkrét előkészület, Magyarország abban a pillanatban érvénytelennek tekinti a NATO-tagságát. Ezt jogásznyelven, diplomáciai akcentissal, de ez a lényeg. (Miért? Mert a FED-szekta, a Nagy Barátunk szívgyökerében éppen ezt készíti elő - menekülendő az általa kavart szarságból, USA-polgárháború, megoldhatatlan államadósság ecetera). És a qrvaanyja haljon meg a FED-szektáért, de ne a magyar.
Tárkány Álmos
2024. február 05. 15:50 Szerkesztve
...nem kapjuk meg a legújabb szoftwereket a Gripenekbe, esetleg a Leopardokba se. Vagy majd a legközelebbi NATO-gyakorlaton véletlenül azt gyakoroltatják velünk, hogy mi vagyunk az első vonalban. És nincs magyar képviselő a parancsnoki állásban. Hanem a magyaroknak egy NATO-n kívüli svéd tábornok parancsnokol... Baszakodni akarunk? Rábaszunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!