Olasz szélbalos aktivistaügy: a börtönbiznisz egyik főszereplője támadja ismét hazánkat

2024. február 02. 10:11

Magyar György látja el a fogvatartotti körülmények miatt panaszkodó olasz vádlott, Ilaria Salis védelmét.

2024. február 02. 10:11

Ahogy a hétfői tárgyaláson kiderült, nem más védi a tavaly februári szélsőbalos támadások külföldi elkövetőinek egyikét, az olasz Ilaria Salist, mint Magyar György, akinek ügyvédi irodája élen járt korábban a rossz börtönkörülmények miatt a magyar állam ellen indított kártérítési perek elindításában, azaz a börtönbizniszben – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

Ezek után talán nem véletlen, hogy pont az olasz vádlott kapcsán kerültek elő éppen ugyanezek a kifogások, 

amelyekben az szerepel, hogy patkányok és csótányok szaladgálnak a cellákban, a rabok pedig gyakorlatilag alapvető emberi jogaikat sem gyakorolhatják.

Ilaria Salis – akire az ügyészség 11 év letöltendő szabadságvesztést kért bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt – egyébként ennek ellenére mosolyogva jelent meg a tárgyaláson, amely után Magyar a sajtónak ecsetelte a szörnyű hazai börtönállapotokat.

A hisztériából diplomáciai bonyodalom lett, melynek a végén a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) tételesen cáfolta az ügyvéd és az olasz vádlott állításait. 

Magyarék a 2010-es években futószalagon nyújtották be a magyar elítéltek kártérítési pereit az Emberi Jogok Európai Bíróságára, amelyből a hírek szerint jelentős hasznot húztak

Magyar Gábor volt emellett az, aki az egykori kommunista belügyminiszter Biszku Béla védelmét is ellátta az ellene indult büntetőperben.

Ahogy a Magyar Nemzet rámutat, jól dokumentált Magyar Gábor nemzetközi elkötelezettsége, a korábbi tanulmányai és eddigi pályafutása számos példát mutat erre. Többször ő szolgáltatott muníciót a hazánkról szóló, elmarasztaló országjelentésekhez is. 

Magyar György 2018-ban hivatalosan függetlenként, 

de gyakorlatilag a baloldal támogatásával indult egyéni képviselő-jelöltként az országgyűlési választáson, 

de nem szerzett mandátumot. 

Nyitókép: Magyar György és fia egy korábbi bírósági tárgyaláson a Kúrián. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rockercicc
2024. február 03. 01:36
A bűnözők, politikusok mellett az ügyvédek tartoznak a leggusztustalanabb létformák közé (az első kettő legtöbbször átfedést is mutat).
chief Bromden
2024. február 02. 18:03
Vészhelyzetben terrorcselekmény, életfogytig.
KBA98
2024. február 02. 17:35
A Magyar Ügyvédi Kamara ilyen aljadékokat nevel ki és tart meg?
atti64
2024. február 02. 17:33
MAGYARNAK CSAK A NEVE MAGYAR AMUGY EGY KÖCSÖG SZAREMBER SAJNOS EGYRE TÖBB A SZAREMBER EBBE AZ ORSZÁGBAN NEM LENNE ELÉG KARAKTER ITT A FELSOROLÁSKOR!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!