Elszámoltatás

A bankok elszámoltatásáról vitatkozik a parlament

2014. szeptember 16. 12:38

Megkezdődött kedden a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslat általános vitája a parlamentben. Trócsányi László igazságügy-miniszter szerint az elszámoltatások után új időszaknak kell kezdődnie a magyar bankrendszerben. A kormány javaslatát az MSZP és a Jobbik is támogatja.

Megkezdte kedd délelőtt a parlament az elszámolási törvényjavaslat általános vitáját. Az előterjesztő Trócsányi László igazságügyi miniszter expozéjában azt mondta: az elszámolás után új időszámításnak kell kezdődnie a magyar bankrendszerben. A Ház előtt fekvő előterjesztés az érvénytelen hitelszerződéses kikötések miatt a fogyasztók javára mutatkozó túlfizetések elszámolásáról rendelkezik – magyarázta a tárcavezető. A javaslat fontos céljának nevezte, hogy lezáruljon az az időszak, amely alatt a magyar bankszektorban széles körben történhettek tisztességtelen eljárások a fogyasztókkal szemben. „A fogyasztói kölcsönszerződések adósainak védelme és jogi helyzetük rendezése jelenleg hazánk egyik legsürgetőbb problémája” – mondta Trócsányi László, egyedülállónak nevezve a kormány mostani vállalkozását, amelyhez szerinte széles társadalmi konszenzusra van szükség.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy nem állja meg a helyét a bankok részéről az alkotmányellenességre való hivatkozás. Kijelentette: a bankok minden megtesznek annak érdekében, hogy késlekedjen az elszámoltatás, és ha lehet, az ne legyen teljes körű, ezért élni fognak mind az Alkotmánybírósághoz, mind az európai bírói fórumokhoz fordulás lehetőségével. Hangsúlyozta: 1 millió 300 ezer magyar családdal szemben kell elszámolniuk a pénzintézeteknek, köztük lakás-, fogyasztási és szabad felhasználású hitelesekkel, akár deviza- akár forinthitelekről van szó.

Arra válaszul, hogy az érintettek miért nem készpénzben kapják meg túlfizetéseiket, az miért a hiteltőkéjüket csökkenti, Rogán azt mondta: ha a szerződéseken kívül rendeznék az elszámolást, az ellentétes lenne a polgári törvénykönyvvel, de a hiteleseknek is így előnyösebb, hiszen így csökken a tartozásuk. „A józan ész is ezt sugallja” – fogalmazott. Hozzátette: a kamatemelési moratórium által lesz idő az átlátható szabályok kidolgozására. 

A javaslatot az ellenzéki pártok közül az MSZP és a Jobbik is támogatja. Az MSZP-s Burány Sándor szerint az előterjesztés egy olyan problémát orvosol, amely a családok életét nehezíti. Kifogásolta ugyanakkor, hogy a javaslat egyes kérdéseket rosszul, másokat egyáltalán nem rendez. Üdvözölte például azt, hogy az előterjesztés megszünteti azokat a lehetőségeket a bankok számára, amelyekkel nehezíthetnék ügyfeleik helyzetét, rámutatott ugyanakkor arra: abban lakossági hitelekről van szó, és kilátásba helyezte, hogy a bankok a veszteségeiket a vállalkozókra terhelik majd.

Bírálta a kamatemelési moratórium mikéntjét is. Szerinte a kamatokat nem befagyasztani kellene, hanem a Magyar Nemzeti Bank hivatalos kamatpolitikájához igazítani, mert ha akár fél év múlva a jegybank a forint védelmében kamatemelésre kényszerül, indokolatlan azt mondani, hogy más bankok nem emelhetik rátáikat. Pártja ezért módosítást kezdeményez az előterjesztésen. Szólt arról is, hogy a hitelesek veszteségeit egy jelentős részben az árfolyamkockázat okozta, „márpedig az árfolyam nem független a kormány gazdaságpolitikájától” – mutatott rá, szerinte ezen a területen „elszabadult a pokol”. Egyoldalúnak nevezte a probléma kisebbik részének orvoslását, miközben a kormány semmit nem kezd a gyenge forinttal. 

A jobbikos Z. Kárpát Dániel azt mondta: „bohózatba illő”, hogy egy 2010-ben eszkalálódott probléma részleges megoldásáról most tárgyal a parlament. Hozzátette, hogy támogatni fogják a javaslatot, mert a rendteremtés irányába megy, de a cél az lenne, hogy minden egyes forintot visszaszerezzenek. Szorgalmazta a hitelek felvételkori árfolyamon való forintosítását. Nem értett egyet azzal, hogy a túlfizetést előtörlesztésként kezelik, mondván: a polgár dönthesse el, hogy saját pénzével mihez kezd. A jobbikos képviselő azt is bírálta, hogy a javaslat 12 ezer folyamatban lévő pert függeszt fel.

A bejegyzés trackback címe: https://jog.mandiner.hu/trackback/13921