Adatkezelés a büntetőeljárásban: a NAIH törvénymódosítást sürget

2015. január 5. 13:15
Egy pécsi korrupciós ügyben a büntetőügyhöz semmilyen módon nem kötődő, személyes adatokat és ügyvédi titkokat tartalmazó iratokat is csatoltak a vádirathoz – írja az Átlátszó. A NAIH elnöke szerint elvileg ugyan tiltják ezt a büntetőeljárás alapelvei, de nincsenek garanciális szabályok arra nézve, hogy be is tartsák ezt a tilalmat. Péterfalvi Attila a legfőbb ügyészhez fordult.

A Pécsi Tudományegyetemen 2010-ben tártak fel egy korrupciós ügyet, amely kapcsán 27 személlyel szemben indult büntetőeljárás. A vádlottak a vád szerint csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, és ezzel több mint százmillió forintos kárt okoztak.

Az Átlátszó arról ír: az eljárás kezdete után három évvel, 2013 júliusában derült ki, hogy számos olyan iratot is csatoltak az eljárás irataihoz, amelyek személyes adatokat és ügyvédi titkot tartalmaztak. Ezek a konkrét ügyhöz nem is kapcsolódtak: legfeljebb annyiban, hogy az adatokat az egyik vádlott számítógépéről foglalták le. Az adatok közt volt egy pécsi újságírónak az egyes vádlottakkal folytatott levelezése is. Az újságíró –akinek egyébként semmi köze az eljáráshoz, még tanúként sem hallgatták meg – a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatósághoz fordult.

Péterfalvi Attila NAIH elnök szerint ugyan a büntetőeljárási törvény alapelvi szinten tiltja az ilyen adatkezelést, de konkrét garanciák nincsenek a szabályozásban arra, hogy kivédjék az ilyen konkrét eseteket. Hozzátette: ha utóbb az eljárásban kiderül, hogy egyes adatok nem szükségesek, akkor azokat haladéktalanul törölni kell. Azonban a büntetőeljárási törvény jelenleg nem teszi lehetővé, hogy az érintettek (egy tanú, vagy mondjuk olyan személy, akivel a vádlott más ügyben levelezett) az adataik törlését kérjék, sőt, még arról sem kell őket tájékoztatni, hogy egyáltalán kezeltek rájuk vonatkozó adatokat. 

A NAIH elnöke azt javasolja Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy állítson fel munkacsoportot a probléma kezelésére. A munkacsoport feladata egy jogalkotási javaslat kidolgozása lenne.

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hátugye az attól függ!

Mondjuk ha egy kiterjedt korrupt bírói bandáról van szó, akkor nekik illik tudni hogy kiket kell lelövetni a vád koronatanúi közül.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés