Rokkantnyugdíjak: elmarasztalták az államot Strasbourgban

2015. február 10. 12:16
Tizennégyezer eurós kártérítést kell, hogy fizessen a magyar állam egy korábbi rokkantnyugdíjas asszonynak, aki 2010-ben a vonatkozó szabályok változása miatt veszítette el a rokkantnyugdíjra való jogosultságát – mondta ki az Európai Emberi Jogi Bíróság. A strasbourgi testület szerint a magyar állam megsértette a nő tulajdonhoz való jogát.

Több mint 14 ezer euró (mintegy 4,3 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizessen a magyar állam egy baktalórántházi korábbi rokkantnyugdíjasnak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága első fokú, egyelőre nem jogerős ítélete szerint.

A bírák szerint a magyar állam megsértette a volt rokkantnyugdíjas magántulajdonhoz fűződő jogát. Az asszonyt a 2000-es évek elején nyilvánították hivatalosan rokkantnak, ám 2010 elején, az előírások változása miatt elveszítette jogosultságát rokkantnyugdíjra, bár egészségi állapota nem változott.    

Amikor 2012-ben, a szabályozás ismételt módosítását követően megint rokkantnyugdíjat szeretett volna igényelni, noha rokkantsági foka alapján jogosult lett volna, a hatóságok a kérését amiatt utasították el, hogy a 2010-es megszakítás miatt nem felelt meg annak a feltételnek, amely szerint a kérelmezőknek az igény benyújtását megelőző öt évben legkevesebb 1095 nap társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezniük.

A bírák megítélése szerint az asszony rokkantnyugdíja a rokkanttá nyilvánítás előtti munkaviszonya során befizetett társadalombiztosítási illetékek révén megszerzett jog, amelyet így az állam az Emberi Jogok Európai Egyezményével ellentétesen vett el tőle.

A bírák döntése ellen még mindkét fél fellebbezhet. Az ítélet akkor válik jogerőssé, ha ezzel a lehetőséggel sem Magyarország, sem az aszony nem él, a fellebbezést elutasítják, vagy elfogadása esetén a törvényszék úgynevezett Nagykamarája is dönt az ügyben.

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Itt van egy joghezag, az ilyen esetekre gondolni kellett volna.

Kivetelesen igazat adok Strasbourgnak, ha regi szabalyozas szerint jart, majd volt egy kis ido amig nem, majd az uj szerint megint jarna, akkor arrol nem a rokkantnyugdijas tehet, hogy kozben ket evig kihuztak alola a jogszabalyt.

ebben is van igazsag, csak epp a konkret esetben nem errol volt szo, itt nem csalorol beszelunk, nem is 40 evesen nyugdijba vonulo eleteros emberrol, hanem valakirol aki a regi szabalyozas szerint annak szamitott, egy atmeneti szerint nem, aztan az uj szerint meg megint igen.
Es az egy teljesen jogos igeny hogy ha ez igy van, akkor ne teljesen uj kerelemkent kezeljek, hanem adjak vissza neki az eredeti, regi-uj torveny szerint mar jaro jogosultsagat.
Ami itt szomoru az az, hogy ezert Strasbourgig kellett elmenni, es nem akadt kozben egyetlen koztes magyar hivatal sem, aki ezt orvosolni tudta volna.

Tehát ha én megölöm magam, akkor az állam a felelős, mert nem folyósít segélyt. Értem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés