Miért ne vitázhatnánk a halálbüntetésről?

2015. április 30. 10:59

Szilvay Gergely
Mandiner
Nincs problémám a halálbüntetés széles körű tiltásával, de végső soron értelmét látom a halálbüntetésnek − egyes szélsőséges esetekben.

A halálbüntetést tiltják a Magyarország által aláírt nemzetközi egyezmények; a halálbüntetés embertelen; a halálbüntetés nem rettent el; a halálbüntetés az élethez való jog megsértése; a halálbüntetés nem keresztényi, mert a Tízparancsolat azt tanítja, hogy „Ne ölj!”; a halálbüntetést még Ferenc pápa is ellenzi, csak a populista Orbán Viktor próbálja helyreállítani reputációját a nép körében, vállalva az Európából való kirekesztés ódiumát. De vajon nem lehet-e párbeszédet folytatni egy kérdésről, függetlenül attól, hogy milyen egyezmények kötelező érvényűek ránk nézve, tényleg elveszíthetetlen-e az emberi méltóság, és nem léteznek-e olyan határhelyzetek, amikor mégiscsak érdemes volna megfontolni a halálbüntetést?

A halálbüntetésnek akkora irodalma van, hogy az alexandriai könyvtárat meg lehetne vele tölteni. A pro és kontra érveket sokszor, sokan kivesézték, és függetlenül attól, hogy a hazánk által elfogadott, aláírt nemzetközi egyezmények tiltják, miért is ne lehetne róla vitázni? Az egy dolog, hogy manapság a nemzetközi egyezmények tiltják és így nincs igazi tétje a dolognak, de más esetekben a liberálisokat és progresszíveket nem tartja vissza egy-egy kérdés napirendre vételétől az, hogy az aktuális törvényi szabályozás alapján nincs gyakorlati értelme nekilátni a kivesézésnek. Csak azt tudom gondolni, hogy ha a törvény megfelel a haladás elért eredményeinek, akkor ellenzik a napirendre vételt, ám ha a törvény még nem zárkózott fel a haladáshoz, akkor támogatják.

Persze nem szerencsés, hogy Orbán Viktor így, két lábbal beleszállt az EU egyik érzékeny pontjába, amikor amúgy sem jófiúként vagyunk számon tartva a „nemzetközi közösségben”. Azt azonban nem értem, miért vannak úgy felháborodva sokan, hogy a kormányfő „megnyitott egy lezárt kérdést”. Illetve értem: azt remélték, hogy a haladás erői már leszámoltak a halálbüntetés kérdésével és az eltűnt a történelem süllyesztőjében. Na de kérem, a párbeszéd és a kritikai gondolkodás hívei részéről mégiscsak fura lenne, ha nem állnának a párbeszéd elébe halálbüntetés-ügyben!

Valószínűleg újat senki nem tud mondani: a viták pro és kontra érvei ismertek, legyen szó elrettentő hatásról, a halálbüntetés antihumanista mibenlétéről, szükségességéről/szükségtelenségéről; arról, hogy visszafordíthatatlan s esetében sem zárható ki a justizmord lehetősége; illetve hogy – elvontabb szinten – egyáltalán mi a büntetés célja; a mellékes-cinikus vonalon pedig az, hogy gazdaságilag megéri-e. Feleslegesnek tartom megint végigmenni ezeken a kérdéseken, így az ügyben Tóth J. Zoltán nagyszerű, 2003-as összegzéséhez utalnám az olvasót. Mindenesetre egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy a halálbüntetést ellenzőknek van igaza ezen pontokban, ugyanakkor olyan ismeretelméleti vákuummal van dolgunk, hogy pusztán felmérések, kutatások segítségével, szociológiai szempontból nem tudjuk eldönteni, úgymond hatékony-e a halálbüntetés. Mélyebbre kell néznünk.

Biztos, hogy egy keresztény nem lehet halálbüntetés-párti?

A fejvesztést kereszténységgel összeegyeztethetetlennek tartók is kemény kihívásokkal állnak szemben. Avery Dulles jezsuita bíboros a First Things 2001 áprilisi számában megjelent tanulmányából (teljes magyar fordítás a 2015-ös Miles Christi Évkönyvben, annak részletei a Mandineren olvashatóak) kiderül: egyrészt nem mutatható ki, hogy Jézus ellenezte volna a halálbüntetést, másrészt a katolikusok esetében a Biblia nem egyedüli autoritás, a Szenthagyomány pedig egyértelműen halálbüntetés-párti. Ez annyit tesz, hogy halálbüntetés-pártiak voltak a ma oly sokat hivatkozott, példaképnek tartott ókeresztények, halálbüntetés-pártiak voltak az egyházatyák, halálbüntetés-pártiak voltak a középkori kánonjogászok és teológusok, halálbüntetés-pártiak voltak a pápák és számos szent, 1929 és 1969 közt pedig a Vatikánvárosi Állam büntetőtörvénykönyve halálbüntetés rótt ki arra, aki merényletet akart elkövetni a pápa ellen.

XII. Piusz a szokásos érvek további tisztázásaként úgy fogalmazott, hogy amikor az állam a végrehajtó hatalmánál fogva halálbüntetést ró ki, nem uralkodik az ember élete felett; pusztán elismeri, hogy a bűnöző egyfajta morális öngyilkosság által megfosztotta magát az élethez való jogtól.

Mindez nem azt jelenti, hogy egy katolikusnak halálbüntetés-pártinak kell lennie. II. János Pál pápa határozottan ellenezte a halálbüntetés gyakorlati alkalmazását, minthogy vannak megfelelő börtönök a társadalomból kiiktatandó személyek elzárására, az állam elméleti jogát a halálbüntetés kirovására azonban nem vonta kétségbe. XVI. Benedek leszögezte, egy katolikus szabadon dönthet a kérdésben: ellene vagy mellette van.

Az viszont a Szenthagyomány egyöntetűségébők következik, hogy a halálbüntetést ellenzők nem mondhatják: aki halálbüntetés-párti, az keresztényietlen, s megszegi a „Ne ölj!” parancsát – ami amúgy nem abszolút, hiszen például a jogos önvédelemre sem vonatkozik. Nem valami premodern hippi pacifizmusról van tehát szó, a Biblia és a keresztény hagyomány nem a teljes leszerelés előfutára. (Minderről már értekezett Megadja Gábor is a Konzervatóriumon.)

Elveszíthető-e az emberi méltóság?

Függetlenül a kaposvári gyilkosságtól és Orbán Viktor szándékaitól, két szempontot szeretnék megfontolásra ajánlani. Az egyik az emberi méltóság kérdése: ugyan neokantiánus világban élünk, s így azt tartjuk, az ember szabadnak és egyenlőnek születik, az emberi méltóság pedig elidegeníthetetlen; talán mégiscsak el kellene gondolkodnunk azon, hogy akár szabadnak és egyenlőnek születünk, akár nem (szerintem sem szabadnak, sem egyenlőnek nem születünk, szabaddá válhatunk, egyenlőkké meg nem), az emberi méltóság elveszíthető, eljátszható. Ha az emberi méltóság nem játszható el, akkor minek is van büntető törvénykönyvünk? Persze nem fogunk végigvezetni itt egy  filozófiai eszmefuttatást: megmaradunk a populista, faék egyszerűségű párhuzamalkotás szintjén. Úgy látom: az eljátszhatatlan emberi méltóság olyasmi gondolat, mint a feltétel nélküli alapjövedelem.

Emberi méltóságunk megőrzésének akkor van tétje, ha az elveszíthető; és a szociális háló is annyira legyen erős és sűrű szövésű, hogy azért ne tartson fenn mindenkit mindenáron. Mégis csak motiváló hatású, ha látjuk, hogy át lehet szakítani, ki lehet esni rajta. A közel-keleti események folyamatosan emlékeztetnek rá minket, hogy az emberi méltóság elvehető, s nyomában az emberi jogok is éppenséggel elidegeníthetőek, semmibe vehetőek – ezért kell védeni az emberi méltóságot és az emberi jogokat (most tekintsünk el attól, hogy részemről nem értek egyet a kortárs emberi jogi katalógusokkal).

Határhelyzetek: a halál, mint addicionális büntetés

A másik szempont konkrétabb, és a fentebb ajánlott tanulmányból idézem. A halálbüntetés kérdése – hogy megidézzük Carl Schmitt szellemét – a határhelyzetekben élesedik ki igazán. Hogy egy gyilkos amúgy megérdemelné, hogy cserébe kivégezzék, az világos; mégsem kell feltétlen a halálbüntetést az egyetlen arányos és szóba jöhető büntetésnek tartani vele szemben, még halálbüntetés-párti szempontból sem. Szóval a gyilkosság ilyen szempontból nem határhelyzet.

Ellenben határhelyzet az 1987-es, Elba-szigeti börtönlázadásé. A lázadást a hatóságok sikeresen leverték, „ám a lázadás vezetőjével, Mario Tutival nem tudtak mit csinálni. Tutit ugyanis addig már háromszor ítélték életfogytig tartó fegyházbüntetésre, és ő nyíltan közölte a hatóságokkal, hogy nem aggódott a lázadás miatt; úgy volt vele, hogy ha nem sikerül, akkor legfeljebb negyedszer is életfogytiglanra ítélik. A halálbüntetés-pártiak szerint tehát mindenképpen szükséges egy addicionális büntetés; ha először csak az életfogytiglant alkalmaznánk is, de a visszaesést, a börtönben elkövetett hasonló bűncselekményeket is tudnunk kell valamivel fenyegetni, hogy akkor is legyen valami, amit a bűnöző elveszíthet, ha a puszta életén kívül már semmi mással nem rendelkezik. Ez utóbbi tétellel azonban (mármint hogy az életfogytiglanra ítélt bűnözőnek csak a puszta élete maradt és azon kívül nincs mit veszítenie) az abolicionisták nem értenek egyet. Szerintük az ilyen elítéltet nemcsak az élete elvételével lehet fenyegetni, hanem olyan dolgokkal is, amelyek a börtönbeli kényelmére, lehetőségeire vonatkoznak. Így például az elítéltnek nem mindegy, hogy írhat-e és fogadhat-e levelet, beszélhet-e időnként a családtagjaival, fogadhat-e látogatókat, sportolhat vagy művelődhet-e, ezen lehetőségek megvonása által tehát a börtönön belül is lehet büntetni – anélkül, hogy az elítéltet életének elvételével fenyegetnénk. Pálinkás György ennek cáfolatára élő példaként hozza fel Richter Richárd esetét, aki három börtönőrt és egy rabtársát ölte meg szökési kísérlete során, neki tehát a börtönbeli jutalmak megvonása nem volt eléggé fenyegető. És ez nem csak Richterre igaz: a szabad élet reményének csábítása sokkal nagyobb, mint amit holmi beszélőmegvonással való fenyegetéssel ellensúlyozni lehetne”.

Nincs problémám a halálbüntetés széles körű tiltásával, de végső soron értelmét látom a halálbüntetésnek − egyes szélsőséges esetekben. A vita mérlegének serpenyői közül egy ezredgrammal súlyosabb a halálbüntetésé. A fent bemutatotthoz hasonló határhelyzetek esetében valóban jó lenne elgondolkodni azon, nem lenne-e érdemes újra felfüggeszteni Damoklész kardját a brutális tettekre készülők fölé. Az elvi igenlésben és az emberi méltóság elveszíthetőségének ügyében hajlíthatatlan vagyok, minden másban ugyanakkor meggyőzhető. Nyugodtan lehet vitázni és párbeszédet folytatni a halálbüntetésről, minden időben, mindenkor.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Azt azonban nem értem, miért vannak úgy felháborodva sokan, hogy a kormányfő „megnyitott egy lezárt kérdést”

Ki zárta le?
A társadalom, a közvélekedés?

A közvélekedés soha nem zárta le, mert amióta eltörölték az uniós országokban a közbeszédben jelen van.

Számos közvélemény kutatás volt a témában. A 2001 évben elvégzett közvélemény kutatás szerint - http://www.tarki.hu/adatbank-h.. - Magyarország, Csehország, Lengyelország, Litvánia esetében meghaladja az 50 %-ot akik szerint a halálbüntetést vissza kellene állítani. A legmagasabb Lengyelországban és Litvániában. Magyarország esetében 68 %, Csehország esetében 58 %. 2007 évi felmérés szerint - http://www.median.hu/object.23.. - a magyar népesség 63 százaléka békeidőben is elfogadhatónak tartaná a halálbüntetést.

Hol van olyan közvélemény kutatási eredmény amely azt támasztaná alá, hogy a közvélemény lezárta a témát?
Nincs ilyen.

Akkor meg miért ez a nagy handabandázás, vicsorgatás?

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2015. április 30. 14:58

Szilvay Gergely úr!
Lehet e témakörben sok mindenről filozofálni, de arra adjon választ, hogy miképpen támasztható fel a meggyilkolt. Mit kap a család, a hozzátartozó kárpótlásként, vissza kaphatja e lelki egyensúlyát? A gyilkost a társadalomnak el kell tartani, de a gyilkosnak nem kell a meggyilkolt hozzátartozóit kártalanítani? Amennyiben igen, akkor miképpen? Hol itt az igazság?

Talán nem a médiában, meg az uniós bizottságokban kellene filozofálni, hanem közéjük kellene menni és nevelni őket. Kíváncsi lennék akkor ezek a drágalátos ellenzők miképpen viszonyulnának a kérdéshez.
Arról már nem is szólva, ha közvetlen őket érintetné.

Az unió elődje gazdasági közösség volt. Ahogy növekedett a tagországok száma úgy lett belőle pártpolitikai fórum. Már a képviselőválasztásban is ez dominál. Ennek következtében a prioritás a pártpolitikán van és másodrendű lett a gazdasági kérdés, melyet a görbe uborka pregnánsan kifejez.

Mivel a könyvtárszakos urak füle a zsebük, azt hallják meg ami ebbe a fülbe belekerül, így a tehetetlenségüket a halálbüntetés, menekültügy, és ehhez hasonló kérdésekkel leplezik.

1. A cikkíró megadta a választ. El sem olvastad, de kommentelsz?

2. Google

Szóval szerinted a meg sem született gyermek, meg a menthetetlenül halálos beteg azonos a gyilkossal?

Válaszok:
opht | 2015. április 30. 12:19

A cikkíró által említett szélsőséges esetre hozott példa szerintem nem megfelelő. Tényleges életfogytiglan esetén a halálbüntetés már nem túl elrettentő. 1:100-hoz esélynél is bevállalnák (pl. én is) a szökést.

Bár mélyen ellenzem a halálbüntetést, mégis akad olyan helyzet, mikor nem tudom, mit is választanék:

Terroristák börtönben tartása. Ugyanis egy elfogott vezér esetében folyamatosan lehet túszejtésre, gépeltérítésre számítani, hátha belemegy a fogvatartó ország a cserébe. Ha nincs fogvatartott, nincs miért túszokat szedni.

Hagyd! Vagy teljesen sötét, ez esetben úgysem tudod felvilágosítani, vagy szélsőséges libsi provokátor.

Hát öcsém, veszélyes vizekre eveztél.
Egyházak nem egyenlő Vatikán. Van még néhány, mely jóval nagyobb befolyással, politikai hatalommal bír. Azokat is számításba vetted?

Gyerekkorodban is azokat dobáltad kővel, akik nem tudtak, nem akartak visszaütni? Személyiséged szépen továbbfejlődött ezen az úton. Vagy csak túlságosan hatott rád a kritikus időszakban Heller néni, Bartus mester, Konrád stb. ?

Jut eszembe!

Akinek időbeli problémája van a halálbüntetés eltörlésével Magyarországon annak javaslom elolvasni az 1990-es AB határozatot.

http://public.mkab.hu/dev/dont..

Válaszok:
Morgen | 2015. április 30. 14:19

"Nyugodtan lehet vitázni és párbeszédet folytatni a halálbüntetésről, minden időben, mindenkor." --

nyugodtan nem lehet. Nyugodtan csak akkor lehet,hogy az erről való döntés lehetősége létezik.
Ha ez nincsen,akkor pont a nem nyugodt vita kialakulása a cél.

" Nem érdekes hogy hazugság, az a kérdés hányan hiszik el, és amíg elég sokan, addig erőltetik."
Nono, nem egészen.
Mert pl. amit Perecskereki ír: "A gyilkost a társadalomnak el kell tartani...?"

Látom, nem érted, segítek.

Mi van, ha egy népszavazás arról dönt: a gyilkost márpedig a társadalom NEM KÖTELES ELTARTANI...
Kezd derengeni.
Tegyük, fel, - jó liberálisként: - a gyilkos, nem gyilkos, csak a körülmények áldozata.
Tulajdonképpen nem is akart gyilkolni, csak úgy alakult, hogy elvette a meghalt/meggyilkolt ÉLETFELTÉTELEIT.
Nos: a társadalom miért ne dönthetne úgy:
ő is elveszi az elvevő életfeltételeit, s nem kivégzést hajt végre.
Szó sincs itt halálbüntetésről.
Capice?

Ja! Minden embernek "joga van az élethez".
Kivéve annak, akit meggyilkolnak.
Akkor kit is véd az AB?

Ez mindent elmond a "régi baloldali szavazókról"...

1. Józan , higgadt írás ! Miért ne vitázhatnánk ?...
2.Katolikusoknak sem dogma-sértés a halálbüntetés mellett érvelni , hiszen bár Isten az élet Ura , de adott mérlegelési lehetőséget , mindennel kapcsolatban . Észnek hívják ezt a képességet , s ezt is Istennek tetsző módon kell használni , mint mindent .

Nincs itt semmiféle handabandázás.
Egy EU tagállamban nincs hálabüntetés.
Pont. Ennyi.
Amúgy egész Európában is csak az utolsó diktatúrában, azaz Fehér-Oroszországban van halálbüntetés.
Szóval igazán elegáns klubba vágyakoznak Viktor és hű csicskái...

Tarsoly Csaba és Kiss Szilárd - két, azaz kettő fő a több száz, ezer(?) közül, akinek a körülmények folytán valamiféle, ún. "kormánykapcsolata" van-volt.
Már nincs.
Sőt, mivel elqrták, csuklójukon kattant a bilincs.
A másik öt kérdésedre a válasz, röviden:
Hogy az állam a kormány szerint a jövőben jobban működjön, s a polgárok életminősége is javuljon.
A hatodik kérdésed:
Lehet rohasztásnak is nevezni az átalakulási-alakítási kísérleteket.
Majd pár év - 2-3 - múlva kiderül, rohasztás, vagy vetés.

A stílusod alapján te viszont még mindig ott vagy a szarban...

Bizony, vannak olyan kérdések, amikben nincs demokrácia.
Tudod, még Magyarországon is vannak olyan kérdések, amelyek esetében nincs népszavazás, még a Fidesz kormány alatt sem.
Ez már csak így működik mindenhol.

Nomeg a Vona-Putyin viszonyt se felejtsd ki, ha már manipulációról írsz!!

Ahol kevesebben bűnöznek, ott enyhébb büntetések is elegendőek.
Ahol sok az elvetemült bűnöző, kénytelenek voltak bevezetni a halálbüntetést.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés