Peres ügyek

Lázár: Az embereknek fogytán a türelme és a bizalma

2016. február 2. 22:18

Lázár János szerint egy politikus nem befolyásolhatja a bírák ítélkezési munkáját, nem gyakorolhat nyomást a bíróságokra, az embereknek viszont senki nem tilthatja meg, hogy véleményt alkossanak egy-egy bírósági döntésről.

A politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről, mondta Lázár János kedden Hódmezővásárhelyen. Egy politikus nem befolyásolhatja a bírák ítélkezési munkáját, nem gyakorolhat nyomást a bíróságokra, hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Almási István fideszes polgármester és több helyi önkormányzati képviselő társaságában tartott lakossági fórumán.

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus elmondta, az ítéletek megvitatásához azonban az embereknek joga van, és ahhoz is, hogy kifejezzék elégedetlenségüket vagy véleményüket. Az embereknek fogytán a türelme és a bizalma, az igazságérzetükkel ellentétes döntések pedig megrengethetik az igazságszolgáltatásba vetett hitüket, mondta, hozzátéve: a politikusok nem dughatják homokba a fejüket.

Lázár János kijelentette, amennyiben a törvények nem teszik lehetővé, hogy egy súlyos ipari vagy természeti katasztrófa esetén kiderüljön, kit terhel a felelősség, akkor meg kell változtatni a jogszabályokat. Egy hozzászólásra reagálva, amely azt kifogásolta, hogy egy strasbourgi bírósági döntésben a börtönkörülmények miatt kártérítést ítéltek magyar fogvatartottaknak, a politikus úgy fogalmazott, fölháborítónak és méltánytalannak tartja, hogy úgy tűnik, az Európai Unió jobban védi a bűnözők jogait, mint az áldozatokét. A miniszter közölte, ahhoz, hogy minden uniós előírásnak megfeleljenek a fogva tartási körülmények, 90-100 milliárd forintot kellene a börtönök bővítésére fordítani.

A bejegyzés trackback címe: https://jog.mandiner.hu/trackback/20005