Csak ne a Fidesz hozzon ítéletet!

2016. február 3. 8:53

Dévényi István
Válasz.hu
Mit lép erre a kormánypárt? Hát persze, hogy ezerrel belerongyol a bíróságokba. Hiszen olyan a közhangulat, azt kell meglovagolni a pillanat uralásán keresztül.

„Sajnos semmi különös. A Hagyó-üggyel a kezdetektől foglalkozó Bódis András már megírta, hogy a Hagyó-ügyből nem is lehetett más, csak ez, olyan munkát végeztek a mélyen tisztelt hatóságok. El a kezekkel a bíróságtól! – címmel jelent meg az anyag, pedig hol volt még akkor a szombati rémületes Németh Szilárd.

A vörösiszap-katasztrófa ítélethirdetésekor pedig, közel kétszáz tárgyalási nap után a bíró elmondta, mi van: egyszerűen nem azokat vádolták meg, akiket kellett volna, így fordulhatott elő, hogy tíz ember felfoghatatlanul szörnyű halálának most nincs konkrét felelőse.

Szóval van két bírói ítéletünk, amely kiveri a társadalmi biztosítékot, de nem a bíróság hibája miatt. Mit lép erre a kormánypárt? Hát persze, hogy ezerrel belerongyol a bíróságokba. Hiszen olyan a közhangulat, azt kell meglovagolni a pillanat uralásán keresztül.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 130 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Te pedig "belerongyolsz" a Fideszbe, amelynek tagjai, ahogy te is, elmondják a véleményüket.
És ez minő véletlen pont egyezik az emberek véleményével, vagyis a "közhangulattal".
A bírói írásos indoklást pedig még nem tudhatod Dévényi. Úgyhogy hátrább az agarakkal!

DOKTOR KOTÁSZ!
MIT KERES MAGA MÉG MINDIG NÁLUNK?

ÉS MIÉRT NINCS KORRUPCIÓELLENES ÜGYÉSZSÉGÜNK, MINT ROMÁNIÁNAK ÉS BULGÁRIÁNAK? OTT UI. GYORSAN LEKAPCSOLTÁK A KORRUPT BÍRÁKAT ÉS ÜGYÉSZEKET. (IS).

"Csak ne a Fidesz hozzon ítéletet!" majd Bódis András és Dévényi István meghozza.
Köszönjük Emese.

Persze, az esküdtszék, akik felmentették a feleséggyilkos filmszínészt O.J Simsont. Kettős gyilkosság volt. És nem lehetett újra indítani a pert az USA törvényei szerint.

"egyszerűen nem azokat vádolták meg, akiket kellett volna,"

Na ja! A természetet, meg azt a hülye agyagot, vörös iszapot kellett volna megvádolni, mert nem tudott a helyén maradni. Egyébként is vörös, ez már önmagában is vádpont lehetne.

Margit....

Az eddigi tapasztalatok szerint, mint általában mikor a nagy nagy függetlenségre hivatkozó intézmények itélkeznek s odáig jutnak el, hogy Ők még a társadalomtól az államtól is függetlenitik magukat és szubjektiv döntéseket hoznak ami mögött általában személyes motiváció áll(exisztenciális, politikai) amitől mivel emberből van nem tud elvonatkoztattni, s úgy értelmezi a törvényt ahogy épp akarja.

Ez a legfeltünöbb mikor az Aélotmány Biroság vizsgálja egy törvény alkotmányoságát az Alaptörvényben meghatározott modon akkor a többségi döntés alapján még nem volt olyan, hogy a leirt konkrét törvényt azonosan értelmezték volna. Minden esetben több ellenvélemény sőt az ellenvéleménxek is sok esetben más indoklással van ellátva.

Ezért téves a Kuria és a Birói Tanács vezetőjének azon nyílatkozata, hogy Bírót nem lehet számonkérni egy-egy Itélete kapcsán, mivel ezzel még nagyobb lovat adnak a Biroknak, Birói Tanácsoknak arra, hogy a zavarosba halászanak és ne igazságot szolgáltasanak szembemenve a jogalkotó(Parlament) eredeti szándékával ami úgye a legmagasabb szintü népképviselet és Törvényhozó.

Ha már annyira a korrupció elleni harc mindenkinek az elsőszámú furkosbotja akkor legelöszőr pont az igazságszolgáltattásnál kellene kezdeni a tisztulást ahol az Ügyészek-Birok-Ügyvédek egy-egy vádemelésnél milyen kapcsolatban is állnak személyükben.( családok több generáció mikor mind a három elvileg ellenérdekelt intézménynél tevékenykednek).

Mindenkinek fígyelmébe ajánlom, hogy bizonyos sőt általában politikát és gazdaságot érintő ügyekben valahogy mindig azonos Birói Zanácsok és ügyvédek bukkanak fel s legtöbb esetben ezekhez köthetők a botrányos Itéletek amelyek a társadalom felháborodását váltják ki.

Azért ezen el kéne gondolkodni.

Ebben biztos is vagyok, hogy nem mentették volna fel és Hagyót sem.
Hogy beszélsz te velem? Tegnap még normálisan.

Miért? Nem mentették fel az esküdtek? De felmentették. Elfogadták az újabb bizonyítékokat? Nem fogadták el. Most mi a problémád?
És, ha valakinek nem tetszik a véleménye, már így kell vele beszélni? Pláne egy nővel?

A véleményem az ügyekről a bírósági döntésekről ugyanaz, mint neked. Akkor, most min húztad így fel magad?
Ráadásul ez az elsőfokú ítélet. Lesz ennek folytatása is.

El kellene dönteni az igazság/jogszolgáltatás filozófiáját.

A lobsi szemlélet szerint mindent szabad amit a törvény nem tilt. Amennyiben a törvény nem ír elő valamit, ott nincs felelősség.
A hatása vagy extrém túlszabályozottság ami nyilvánvalóan versenyképtelenséget eredményez vagy a katasztrofák felelőseinek szabad elvonulása.

A hagyományos szemlélet szerint átfogó törvényekben szabályozzuk a területeket és a döntéshozókat tesszük felelőssé, hogy olyan környezetet és technologiát alakítsanak ki, válasszanak, amely biztonságos, de még gazdaságos.

Azt gondolom. hogy a kettő keverése hoz ilyen extrém helyzeteket: Nevezetesen, hogy átfogó szabályozás van, a felelősség azonban nem érvényesíthető.

"sztárügyvédei segítségével végül az esküdtszék felmentette. Bár elvileg ugyanabban a tárgyban friss bizonyítékok nélkül újabb eljárást elindítani nem lehet"

"A bajnok végül mégis megbűnhődött: 2007 szeptemberében Las Vegas-ban tartóztatták le fegyveres rablás, emberrablás, bűnszövetkezés vádjával. Ezúttal sem a sztárügyvédek, sem a média nem segíthetett rajta. 2008. decemberében 33 évi börtönre ítélték."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés