Közérdekű adat

Fideszes törvényjavaslat: A posta szerződései nem közérdekű adatok

2016. február 10. 16:00
Korlátozná a Magyar Posta Zrt. szerződéseinek közzétételét és az ezekre vonatkozó közérdekű adatigényléseket egy frissen benyújtott fideszes javaslat – szúrta ki a 444. A dokumentum szerint nem minősülnének közérdekből nyilvános adatnak a posta szerződései és egyéb adatai, ha az adatok nyilvánosságra hozatala a piaci versenyben a postára nézve sérelmes lenne.

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke jegyzi azt a törvénymódosítást, amely tág körben kivenné a közérdekből nyilvános adatok köréből a posta szerződéseit és a rá vonatkozó egyéb adatokat, és ez alapján a folyamatban lévő közérdekű adatigénylések elutasítására is lehetőséget adna – szúrta ki a 444

A postáról szóló törvény jelenleg hatályos verziója szerint sem minősülnek közérdekből nyilvános adatnak a posta szolgáltatási szerződései. A mostani javaslat a szolgáltatási szerződéseken kívül ide sorolná az egyéb olyan adatokat is, „amelynek nyilvánosságra hozatala az egyetemes postai szolgáltató vagy az általa irányított vállalkozás üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna”. Hogy mit jelent ez pontosan, azt is megmagyarázza a következő fordulat: „aránytalannak kell tekinteni a sérelmet különösen akkor, ha az adat megismerése bármely piaci versenytárs számára indokolatlan előnyt jelenthet”.

Az Info-törvény jelenleg is tartalmaz egy trükkös szabályt, miszerint ugyan nem minősülnek üzleti titoknak a központi költségvetés felhasználásával kapcsolatos adatok; de ezek nyilvánosságra hozatala nem eredményezheti az olyan adatokhoz való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna. Vagyis nyilvánosságra is kell hozni, de nem is szabad a versenytársak számára az üzleti szempontból érzékeny adatokat hozzáférhetővé tenni – mondja az Info-törvény, egyértelműen elsőbbséget biztosítva ugyanakkor a közérdekű adatok nyilvánosságának.

A mostani módosítás alapján viszont a posta esetében már nem a nyilvánosság, hanem a posta üzleti érdekei élveznének elsőbbséget. A javaslat szerint már nem csak a szerződéseket, hanem általában semmilyen adatot nem muszáj közzétenni, ha azoknak a megismerése a posta versenytársait „indokolatlan előnyhöz” juttatná. 

A 444 információi szerint lehetséges, hogy később más állami cégekre vonatkozóan is hasonló szabályokat hoznának, azt azonban nem írják le, hogy pontosan mire alapozzák ezt. A jelenlegi javaslat mindenesetre egy átmeneti rendelkezést is beiktatna, amely szerint a már folyamatban lévő közérdekű adatigényléseket is el lehet utasítani a módosított jogszabályhely alapján.

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában