Merkel elővigyázatosan optimista az EU-csúcs előtt

2016. március 17. 17:22
Bonyolult egyeztetéseket vár Angela Merkel a csütörtökön kezdődő EU-csúcson, azonban a német kancellár Donald Tuskhoz hasonlóan elővigyázatosan optimista. Mark Rutte szerint ha sikerül a törököknek és az EU-nak megegyeznie, a migránsok három-négy hét alatt felhagynak az igyekezetükkel, hogy az EU-ba jussanak.

Optimista, ugyanakkor elővigyázatos az Európai Unió és Törökország között készülő, a menekültáradat megállítását célzó megállapodás elérése kapcsán Angela Merkel német kancellár csütörtöki közlése szerint.

„Bonyolult egyeztetéseknek nézünk elébe, az alapvető irány azonban világos. Osztom az Európai Tanács elnökének (Donald Tusk) véleményét, aki elővigyázatos optimizmusról beszélt” – mondta Merkel a Brüsszelben kezdődő, kétnapos EU-csúcs nyitónapján.

Mark Rutte, az EU soros elnöki tisztét betöltő Hollandia miniszterelnöke, aki előző héten részt vett az Ahmet Davutoğlu török miniszterelnök és Merkel által egyeztetett török javaslat kidolgozásánál, azt mondta, ha az európai vezetőknek sikerülne megegyezni Ankarával, a migránsok három-négy héten belül felhagynának azzal az igyekezetükkel, hogy Törökországból az Európai Unióba jussanak.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés