Német AB: Hordhatnak kendőt a muszlim tanárnők

2015-03-13 09:22:15
A német alkotmánybíróság feloldotta a muszlim tanárnők kendőviseletére vonatkozó tiltást. A testület szerint ha keresztet lehet viselni az iskolában, akkor kendőt is.
A döntést a testület még nem jelentette be: a német sajtó azután kapta fel a hírt, hogy valaki kitette az alkotmánybíróság honlapjára, majd röviddel azután el is tüntette onnan.
Ez a mostani döntés egy korábbi, 2003-as ítéletet helyesbít. Akkor egy muzulmán tanárnő fordult bírósághoz, hogy viselhessen kendőt tanítás közben. Azzal utasították el, hogy a német állami iskolákban a közalkalmazottak semmiféle hit jelképeit nem népszerűsíthetik.
 
Most két másik tanárnő beadványával kapcsolatban kellett állást foglalnia a német alkotmánybíróságnak: a testület arra jutott, hogy a kendőviselet egészen addig megengedett kell, hogy legyen, amíg nem válik konfliktus vagy békétlenség forrásává. A bírák szerint ugyanis igazságtalan, hogy keresztet bárki hordhat a nyakában, de például kendőt nem köthet a fejére.
 
Az alkotmánybíróság időközben kiadott közleménye kitér arra is, hogy aggasztja ennek a döntésnek a kiszivárogtatása.