A halálbüntetéshez való jog

2015-05-13 17:39:13

Nagy Ervin
Magyar Hírlap
Ha az egyén károkozása olyan mértékű volt, hogy a közösség azt nem tudta volna soha többé tolerálni, akkor igenis megjelent a halálbüntetés igénye.

„Azt gondolom, el kellene gondolkodnia a közösségnek azon, hogy folytatja-e ész nélkül a jogok biztosítását minden ember számára, függetlenül az érdeme szerint; vagy inkább megkülönbözteti azokat, akik életmódjukkal rászolgáltak egy jobb élet biztosításához, azoktól, akik cselekedeteikkel »kiírták magukat« a közösségből. Én az utóbbi megoldást választom. Mert így igazságos.

És itt vetődik fel ismét a halálbüntetés kérdése! Több ezer éven keresztül az »igazság« azt jelentette egy európai közösség számára, hogy »kinek-kinek az érdeme szerint adjuk meg azt, ami jár«. Ha az egyén károkozása olyan mértékű volt, hogy a közösség azt nem tudta volna soha többé tolerálni, akkor igenis megjelent a halálbüntetés igénye. (Gondoljunk csak Hitlerre vagy Sztálinra, ahogy öreg napjaikat egy kényelmes börtönben töltik el! Vagy a norvég tömeggyilkosra, aki tényleg ezt teszi – jobb körülmények között, mint egy magyar kisnyugdíjas…) A nemzetközi szerződésektől függetlenül fel kell vetni tehát a halálbüntetés kérdését, mert a szív és a közösség igazságérzete ezt diktálja. S végül megjegyzem, hogy a keresztény egyházakat nem szabad tévesen belekeverni ebbe. Hisz, ha visszalapozzuk a történelemkönyveket, akkor azt látjuk, hogy pontosan akkor volt a közösség igazságérzetét leginkább kielégítő a bűnök megtorlása, benne foglalva a halálbüntetés lehetőségét is, amikor a szekularizáció még nem ment végbe. Azaz az egyház és az állam közösen irányította a közösséget vagy gyakorolta a közhatalmat az európai nemzetállamokban.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.