Hívő emberekként valljuk, hogy a család alapja, középpontja és védőbástyája Isten. De ha ezt az egyházban kimondjuk, vajon segítünk-e azoknak, akik ma a mindennapi élet világában vagy éppen a közélet, a kultúra, a tudomány, a kormányzás terén küzdenek azért, hogy a családnak, melyet egy férfi és egy nő alkot, s gyermek(ek) érkezésével teljesedik ki, legyen jövője?
A kérdés indokolt, mert erős az ellenállás, azoknak az egyértelmű alapvetéseknek az elutasítása, melyek vallásos alapon, definíciószerűen fogalmazzák meg az emberi élet értelmét, megkérdőjelezhetetlen örök, transzcendens eredetét. Azt is tapasztaljuk, hogy növekszik az igény a tanításra, az egyértelmű eligazításra azok körében, akik nem fogadnak el készen kapott válaszokat életük nagy kérdéseire: a honnanra, a miértre, a hogyanra, a hovára; s ösztönösen érzik, hogy a világháló stílusában nyújtotta megváltásreceptek legfeljebb zsákutcába visznek. Kevés lesz ma racionálisan érvelni, belátni és beláttatni, hogy a 21. századi emberiségnek akkor van jövője, ha megerősíti a család intézményét. Nem elég tudni eszünkkel a jót, ihlet és erő is kell hozzá, hogy megtegyük. Ez az ihlet és ez az erőforrás az, amit a keresztény hit világa kínál. Ezért nem mondhatunk le róla.
Hogyan lehet azt, ami örök, megvalósítani abban, ami változik, ami ideiglenes?”
A keresztény hit- és erkölcstan a családot teremtési rendnek nevezi, amelyet Isten az ő teremtő akaratával nekünk ajándékba adott. Az ember a családban a gyermekvállalással Istennek teremtő társa lesz. Van-e ennél nagyobb méltóság, ihlet azoknak, akik ezt az Istent „mi Atyánknak” szólítják? A teremtési rend kifejezés változatlanságot és változtathatatlanságot sugall. A párkapcsolati kultúra azonban a stabilitással szemben éppen a változékonyságot mutatja. Azt, hogy koronként eltér, hogyan élnek az emberek egymással. Isten szava kinyilatkoztat, mi meg élni akarjuk az életünket abban a relatív világban, amelybe beleszülettünk. Megszólít tehát az isteni textus, az, amit Ő mond, amit Ő megíratott a Szentírás szerzőivel, s ez előírás lesz, mert beleíratja az életünkbe is, annak a változó körülményeibe, a kontextusba. A kontextus – életünk konkrét összefüggései – változik, a textus pedig örök.