Büntetőjogász: Bíró nem nyilváníthat politikai véleményt

2012. szeptember 28. 09:46

Busch Béla, az ELTE Állam-és Jogtudományi Kara büntetőjogi tanszékének vezetője a kereki Horthy-szobor megrongálásáról szóló ítélet indokolásával kapcsolatban kifejtette: bíró nem nyilváníthat politikai véleményt, ha mégis megteszi, akkor fegyelmi következményekre számíthat.

2012. szeptember 28. 09:46

A Dániel Péter ügyvéd ellen rongálás miatt indult büntetőperben szerdán első fokon, nem jogerősen a Siófoki Városi Bíróság kimondta a vádlott bűnösségét, ám büntetést nem alkalmazott, csupán intézkedést, abból is a létező legenyhébbet, a megrovást.

A bíróság szóbeli indoklásában többi között úgy fogalmazott: a „vádlottnak a szoborállítás elleni tiltakozása a jog által is méltányolt, erkölcsileg pozitív tartalmú, és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt, magatartásával azonban a szabad véleménynyilvánítás határait túllépte”. A rongálási ügy indoklásában felmerültek a zsidótörvények és a kormányzó történelmi felelőssége is.

Mindezzel kapcsolatban Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, büntetőkollégiumának vezetője csütörtökön közölte: elfogadhatatlan, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősít erőszakos cselekményt, például egy szoborrongálást. Továbbá a bíróságnak mindig ügyelnie kell arra, hogy kerülje a cselekmények történelmi vagy politikai értékelését, a szóban forgó ítélet rendelkezése, a bűnösség kimondása pedig ellentétes az indoklásban megfogalmazott bírói véleménnyel.

Busch Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara büntetőjogi tanszékének vezetője pénteken reggel a kúriai vezető álláspontját megerősítve kiemelte többek között, hogy a vádbeli cselekmény mint politikai véleménynyilvánítás lehet szimpatikus, vagy kevésbé szimpatikus, de a cselekmény mindenképpen átlépi a jogellenesség határát, és rongálást valósít meg. Az indoklás ugyanakkor nem felel meg annak a bírókkal szemben támasztott alapvető követelménynek, hogy semlegesek legyenek, ne foglaljanak úgy állást, ahogy a siófoki bíró megtette.

Arra a kérdésre, hogy a történteknek lehet-e következménye, a büntetőjogász elmondta: álláspontja szerint a bíró számíthat fegyelmi retorziókra az igazgatási keretek között, mert ezt nem tehette volna meg.

Az ügyben Dániel Péter bűncselekmény hiányában történő fellebbezésért, az ügyészség a büntetés súlyosításáért fellebbezett, így várhatóan a Kaposvári Törvényszéken folytatódik a kereki Horthy-szobor megrongálásának ügye.

Csütörtökön Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője gyalázatosnak, érthetetlennek, megmagyarázhatatlannak  és cinikusnak minősítette a siófoki bíróság  döntését, továbbá emlékeztetett arra, hogy Budaházy Györgyöt és társait a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006-os megrongálásáért pénzbüntetésre és felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság. Az ellenzéki párt nyomatékosan felkérte Navracsics Tibor igazságügyi minisztert, hogy kérjen tájékoztatást az Országos Bírósági Hivatal elnökétől a szovjet emlékmű és a Horthy-szobor megrongálása megítélésének ilyen mértékű különbözőségéről.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciseaux
2012. szeptember 28. 13:08
Sajnos, a magyar 'Jogszolgáltatásról' nem lehetnek álmaink, mint 'Győz az igazság, az erkölcs mindenek felett...', volt 20 évünk megtapasztalni a rendszer velejéig erkölcstelen és korrupt működését. Elcsépeltnek tűnhet, az is, de sajnos valós, a magyar "nyugati típusú liberális demokratikus jogrendszer" pontosan az a csőd-halom, ami a neve. Ha valaki szeretné látni, hogyan működik, tessék megnézni a 'Boardwalk Empire' - hogy ki volt a barom, aki "Gengszter Korzóra" fordította? - 3. évadának 2. részét, az üres aranyhal gömbbel....Elszámoltatjuk a felelősöket? Ki az ügyész, ki a vádlott, mi a tét, kinek a pénze és most kinél van...Aki ezekre válaszol, minden bírósági ítéletre tudhatja a választ. Az igazán fatális mind ebben, hogy vol egy történelmi lehetőség -2/3-os többség- ami pontot tehetett volna mindennek a végére. Nekünk 2/3-ból is csak egy "magyar" kétharmad sikerül? "Te, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!"
vagabond visszatér
2012. szeptember 28. 12:30
Ha ez a kipàs fasz megint festéket ragad, tud hivatkozni a biroi felmentésre (dicséretre). NEKI SZABAD! Kettosmérce 2012. Magyarorszàg.
kukagyerek
2012. szeptember 28. 11:20
Mikor lesz kirúgva? EGY DÁTUMOT!
kjkj945
2012. szeptember 28. 11:14
Kipa! Inkább kapa kellet vona nekijenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!