A DK csalódott Áder döntése miatt

2012. december 06. 19:30

A Demokratikus Koalíció csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az államfő csupán a választási eljárási törvény részletszabályait találta alkotmányellenesnek.

2012. december 06. 19:30

A Demokratikus Koalíció csalódottságát fejezte ki Áder János döntése miatt, amellyel előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól a választási eljárásról szóló törvényről.

Molnár Csaba ügyvezető elnök csütörtök esti, az MTI-hez eljutattott közleménye szerint a párt azért csalódott, mert a köztársasági elnök az eljárási törvény lényegét adó előzetes regisztrációt nem, csak egyes részletszabályokat talált alkotmányellenesnek. „Érthetetlen” módon azt sem indítványozza az elnök, hogy az Alkotmánybíróság szüntesse meg azt az alkotmányellenes diszkriminációt, hogy csak a határon túli magyarok regisztrálhatnak levélben, a Magyarországon élő magyar állampolgárnak erre nincs joga – írta.

A DK a döntés után arra kéri az Ab-t, vizsgálja meg az előzetes regisztráció nemzetközi szerződésbe ütközését, az ombudsmantól pedig azt, hogy forduljon az Ab-hoz az előzetes regisztráció vizsgálatát kérve. A párt levélben fordul továbbá José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy az előzetes regisztráció miatt indítson kötelezettségszegési eljárást az Orbán-kormány ellen.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
devlaci2
2012. december 07. 15:24
Mostmár az AB-n múlik, hogy kell-e regisztrálnunk olyanért, amire egyébként is jogosak vagyunk http://tabloidschmuck.tumblr.com/post/37403079307/hamvakbok-koztarsasagi-elnok
táltos
2012. december 07. 12:36
GyF mostanában nagyon eltűnt(nem mintha hiányozna), talán már süti a karácsonyi bejglit?
Antigoné
2012. december 07. 10:39
A féleszű és bandája most ezerrel akciózik, hogy észrevegyék őket, de már csak az árnyékuk vetül rá mindenre.
kamasuka
2012. december 07. 08:51
KI A FASZOM AZ A DK? Kisgazdákkal nem akarnak foglalkozni? Azok is kb. ennyin állnak ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!