A CÖF-nek is vannak ötletei a hitelesmentésre

2013. október 30. 13:28

A Civil Összefogás Fórum hatpontos ajánlásában többek között a gyűjtőszámla megszüntetését, a végrehajtások azonnali felfüggesztését, a lakóhelyhez közeli bérlakás felajánlását és a biztosítékul szolgáló ingatlan értékcsökkenésének bank általi elismerését javasolja a bankszövetségnek és a kormánynak.

2013. október 30. 13:28

Csizmadia László, a CÖF elnöke azt mondta: a bíróságnak elsősorban azt kell tisztáznia, hogy az állampolgárok által évekkel ezelőtt kötött lakáscélú hitelszerződések deviza- vagy forintkölcsönügyletek voltak, és jogszabályba ütközik-e, hogy a bankok egyoldalúan emelték a költségeket és a kamatokat.

Javaslataik között említette azt, hogy az árfolyamgátat terjesszék ki mindazokra, akik igénybe akarják venni, azzal, hogy a gyűjtőszámla szűnjön meg. Az így keletkező adósságot a bankoknak saját eredményük terhére el kellene engedniük.

A CÖF úgy véli, hogy a végrehajtásokat azonnal fel kell függeszteni, és javaslatuk szerint egy — a bank, a civilek és a kormány képviselőiből álló — szakmai csoport újraszámolná a kölcsönfelvevők adósságterheit. A kapott eredmény után a meglévő legmegfelelőbb kölcsönfizetési konstrukciót kellene ajánlani az ügyfeleknek. Az önhibájukon kívül fizetésképtelenné váló adósoknak méltányossági alapon a lakóhelyük közelében kellene bérlakást felajánlani, ezen kívül pedig a pénzintézetek is viseljék annak kockázatát, hogy a fedezetül szolgáló ingatlan értéke csökkent — tette hozzá Csizmadia.

A CÖF ajánlásai között szerepel az is, hogy a bankok vessenek véget az egyoldalú és tisztességtelen szerződésmódosítási gyakorlatuknak, a jogellenes módosításokat pedig vonják vissza. Ifjabb Lomnici Zoltán jogász, a CÖF szakértője kifejtette, a bankszövetség prognózisa az elindított perekben megdőlni látszik, hiszen egyre több polgári peres ügyben a felperes, tehát az állampolgár a nyertes a bankkal szemben, egyre több hibát, jogsértést fedeznek fel a bírói fórumok, és a bankok általi egyoldalú módosítás alapjaiban rengeti meg ezeknek a szerződéseknek az érvényességét. Ha pedig az állampolgár pert nyer egy pénzintézettel szemben, vissza kell állítani az eredeti állapotot, tehát azon az árfolyamon kell a hitelt törleszteni, amely a szerződés megkötésekor érvényes volt — mondta.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. október 30. 21:37
Egy kis malac, cöf-cöf.cöf, trombitálgat: „töf-töf-töf.“ Trombitája, víg ormánya földet túrja, döf-döf-döf. Jön az öreg, meglátja, örvendezve kiáltja: “Rajta, fiam, cöf-cöf.cöf, apád is így csinálja!“ Most már együtt zenélnek, a =hitelből= megélnek: „Töf-töf-töf-töf, cöf-cöf.cöf. ezek ám nem legények!“
kjkj945
2013. október 30. 15:17
Hitel??? Hittel mondom átverés az egész!! A gengszterváltás után is egyoldalúan emelte a ""bank "" a kamatot. Akkor az volt a rizsa 'kereskedelmi' kamat!! Akkor persze senki nem .... a megmentésért!! Persze azt se felejtsük el kik propanálták a deviza hitelt a forinttal szemben!! És ellehetetlenítették a forintos felvételt a magas kamat miatt!! Az ő 'vagyonukból' kellene kifizetni a hiteleket végtörlesztéssel!! És befejezve ezt a .... (Bár a felvevők is sárosak, de azok jobban, akik nem hívták fel a figyelmet NAGY BETÜKKEL a devizás buktatókra, mint tőlünk nyugatra lévő országok!!!)
liberálzöld.
2013. október 30. 15:13
Jó üzlet lehet ez a hitelesmentés. A CÖf is kéri a részét. Ne gondolja a Felcsuti Győzike, hogy ingyen jönnek - mennek ennyit!
HattoryHanzo
2013. október 30. 14:59
Ötleteim nekem is vannak a CÖF-nek, hogy kivel, mit, hol, hányszor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!