Jobbik: Maszatolás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága

2013. november 30. 14:34

A Jobbik a 2060-ig titkosított ügynöklisták, az állambiztonsági múlt teljes és azonnali nyilvánosságra hozatalát követeli a szerinte az időhúzást szolgáló Nemzeti Emlékezet Bizottságára való „felelősségáthárítás” helyett. Ha kormányra kerülnek, nem csak ezt csinálják meg, de még a kommunista luxusnyugdíjakat is elveszik.

2013. november 30. 14:34

Novák Előd, a Jobbik alelnöke az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében ezt arra reagálva közölte, hogy Navracsics Tibor igazságügy-miniszter pénteken törvényjavaslatban kezdeményezte a Nemzeti Emlékezet Bizottsága létrehozását a kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárására. Az öttagú bizottság elnökét és két tagját az Országgyűlés választaná meg kétharmados többséggel, míg egy-egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügy-miniszter nevezhetne meg.

A Jobbik alelnöke szerint egy egyszerű kormánydöntéssel át lehetne adni a titkosszolgálatok által őrzött 19 mágnesszalagot a levéltáraknak, hogy a történészek által kutathatóvá és nyilvánosságra hozhatóvá váljanak a torzítatlanul meglévő állambiztonsági ügyek. Ezzel szemben az ellenzéki politikus szerint „maszatolás”, hogy egy szűk, „a Fidesz által kézben tartott” bizottságra bízzák az egyedi döntéseket az általános közzététel helyett.

A Jobbik kormányra kerülése esetén az állambiztonsági múlt azonnali feltárásán kívül haladéktalanul kizárná a közéletből a pártállami vezetőket, és megvonná a kommunista luxusnyugdíjakat is – közölte Novák Előd.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2013. december 01. 11:29
Tudjuk,hogy ti akasztanátok,de hál istennek ebben az országban nagyrészt kultúr emberek élnek.
Akitlosz
2013. december 01. 02:28
"„a Fidesz által kézben tartott”" Ez mitől idézőjel? "Az öttagú bizottság elnökét és két tagját az Országgyűlés választaná meg kétharmados többséggel, míg egy-egy tagot a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az igazságügy-miniszter nevezhetne meg." Tehát az ötből legalább négy fideszes lesz. Ez amit a fidesz tesz tipikus politikusi trükk arra az esetre, ha egy politikus nem tud, vagy nem akar tenni egy ügyben semmit. Ilyenkor állítanak fel egy bizottságot, ami azt a látszatot kelti, mintha tennének valamit, de a bizottságosdi csak az időt húzza, hatalmuk, hatáskörük nincsen. Jó hosszú idő után majd letesznek az asztalra egy jelentést, ami megint csak nem kötelez senkit semmire. De jól eldolgozgattak sokáig, miközben az ügy maradt ugyanúgy, ugyanaz.
bini
2013. november 30. 19:54
Azért lehet kicsit tárgyilagosnak is lenni. A jobbik egy szélsőséges párt és egyáltalán nem biztos, hogy objektiv elemzést kapnák, ha netán az Ő általa delegáltak lennének egy bizotságba. Mindenki tudja a nézeteiket és szemellenös kritikájukat. Az a véleményük és kinyílatkoztattásuk, mint a ballibeknek, hogy az a bünös akit én bünösnek vélek. A poszkommunisták meg liberálisok azt valják, hogy az a náci és fasiszta akit én annak mondok. Mi a külömbség a két szemlélet között szerintem semmi, mindkettő egy kirekesztő szemlélet akiket nem zavarnak a tények. A leszámolás a bosszúvágy hajtja őket s természetesen a hatalom.
antioxi
2013. november 30. 19:03
Naiv kérdések, mit jelentenek: - a "teljes titkosszolgálati múlt feltárása"? - mi a "luxusnyugdij"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!