Összeül a Kúria devizahitel-ügyben

2013. december 16. 09:18

Jogegységi ülésen tárgyalja ma a Kúria Polgári Kollégiuma a devizahitelek jogi kérdéseit. Az eljárást három hete kezdeményezte a kollégiumvezető Wellmann György, akinek az indítványa hét elvi kérdést érint.

2013. december 16. 09:18

Jogszabályba, jó erkölcsbe ütköznek-e a devizahiteles szerződések, megállapítható-e tisztességtelen szerződési feltétel, illetve lehetséges-e, hogy uzsorás, színlelt, vagy megtévesztés, tévedés folytán kötött szerződésekről van szó? Ezek a kérdések szerepelnek Wellmann György indítványában, mely szerint a Kúriának állást kell foglalnia arról is: milyen jogi lehetőségei vannak a bíróságoknak arra, hogy orvosolják a szerződéskötés után bekövetkezett körülményváltozások hatását, illetve az érvénytelenség törvényi jogkövetkezményei – például az eredeti állapot helyreállítása – közül melyiket mikor indokolt alkalmazni. Kérdés az is, hogy mikor kell részleges, és mikor teljes érvénytelenséget megállapítani.

A jogegységi határozatban foglalt értelmezés kötelező lesz a bíróságokra, az viszont egyáltalán nem biztos, hogy a mai ülésen döntés is születik, az ülés elnapolható.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. december 16. 19:54
Eu elismeri hogy a kapzsi bankok a népet becsapták,hazai kúria meg törvénysértést követett el.Devizahitelesek forduljanak az euhoz a kuria ellen .Kuriát au euban fel kell jelenteni.
ballada
2013. december 16. 19:48
Kúria az emberek ellen dönt,plázákban nem jár a vasárnapi pótlék ,,, manipulált deviza hitelekben is a népre terhelik , "épp 2 hete büntetett az Európai Bizottság 7 nagybankot 1,7 milliárd eurora (könnyű 513 milliárd forintra), mert manipulálták a bankközi kamatokat". Most akkor melyik szabály érvényes ,a hazai kádári poszt komcsi kúria hozott döntése vagy az eu által hozott rendeletek..
==T==
2013. december 16. 19:29
Azért az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban nem mertek dönteni.
==T==
2013. december 16. 19:28
deviza ALAPÚ kölcsön
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!