AB: Lehet törvénnyel módosítani a hitelszerződéseket

2014. március 17. 10:58

Az Alkotmánybíróság hétfőn meghozott határozata szerint törvénnyel módosíthatók a korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni.

2014. március 17. 10:58

A nyilvánosan kihirdetett határozat indokolása szerint a jogbiztonság követelménye akkor érvényesül, ha az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg, mint amit a rendes bírósági út követel meg, azaz ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően olyan körülmény áll be, amely folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.

Az Ab eljárását kezdeményező kormány indítványának másik felvetésére reagálva az Ab kimondta: rendes bírósági ítéletnek azokat a konkrét jellemzőit, amelyek közvetlenül a fogyasztók jogainak védelmével kapcsolatos alaptörvény-ellenességet okoznák, alkotmányértelmezési hatáskörben nem lehet megállapítani. A gazdasági erőfölénnyel visszaélés elleni fellépésre és a fogyasztók jogainak védelmére irányuló alaptörvényi rendelkezésből közvetlenül következhet ugyan jogszabály alkotmányellenessége, de ennek megítélése függ a szabályozási környezettől.

A kormány két kérdésben fordult az Alkotmánybírósághoz. Egyrészt, hogy az erőfölénnyel való visszaéléssel szembeni fellépésre és a fogyasztók jogainak védelmére vonatkozó szabályokból levezethető-e valamely tömegesen alkalmazott, a fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon meghatározott szerződési feltétel, illetve az ezt megerősítő bírósági ítélet, valamint az ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenessége.

Az Alkotmánybíróság erre azt a választ adta, hogy az Alaptörvényből az államnak az a kötelezettsége következik, amely a fogyasztók érdekeit védő, az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben fellépő intézményrendszer létrehozására és fenntartására, továbbá a fogyasztók jogait biztosító jogszabályok megalkotására vonatkozik, azonban arra nem terjed ki az Alkotmánybíróság hatásköre, hogy ez alapján bírósági ítéletek egyes jellemzőit alaptörvény-ellenesnek nyilvánítsa. Az erőfölénnyel való visszaéléssel szembeni fellépésre és a fogyasztók jogainak védelmére irányuló alaptörvényi rendelkezésből ugyanakkor közvetlenül következhet valamely jogszabály alkotmányellenessége, de ennek megítélésénél a vizsgált rendelkezés szabályozási környezetét is figyelembe kell venni.

A második kérdés alapján az Alkotmánybíróságnak az emberi méltóság védelméhez való jogot és a jogállamhoz tartozó jogbiztonságot abból a szempontból kellett értelmeznie, hogy milyen alkotmányossági feltételekkel kerülhet sor fennálló szerződéseknek jogszabály útján történő módosítására. A testület megállapította, hogy az Alaptörvény biztosítja a szerződéses szabadságot, de ez nem jelenti azt, hogy a létrejött szerződések nem módosíthatók. Jogszabály a hatálybalépése előtt megkötött szerződések tartalmát kivételesen – a szerződéskötés körülményeinek előre nem látott, jelentős megváltozása esetén – módosíthatja.

Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a jogbiztonság követelményei, a szerződéses szabadság, valamint a megkötött szerződés teljesítésébe vetett bizalom akkor érvényesülnek, ha az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását az egyes szerződések bírósági úton való módosítása is megköveteli. A törvényi úton történő szerződésmódosításnak is, amennyire lehet, mindegyik fél méltányos érdekeit figyelembe kell vennie, vagyis az ilyen szerződésmódosításnak is érdekegyensúlyra kell törekednie a megváltozott körülmények mellett.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. április 08. 20:39
"Te bankpárti vagy,vagy Orbán-ellenes..." Rossz a kérdés. Ha Orbán-ellenes, nem lehet bankpárti. Orbán a pénzvilág eddigi legjobb helytartója. Mindent kifizettet (Nem vissza!) a néppel, közben a birka rész még vissza is tapsolja. Orbánnál jobb kollaboráns nincs. Ezt jól tudja az eu is, amelynek ezerrel nyalja a seggét kicsi huszár. (Közben kiröhögik.)
csuka
2014. április 08. 20:39
"adtak a szarnak egy pofont!" FIDESZ megrendelésre!
kukagyerek
2014. április 08. 20:39
NESZE SEMMI, FOGD MEG JÓL !!! FIDESZ-MÓDRA!
doncamillo
2014. április 08. 20:39
Ez a határozat még a választások előtt született és került nyilvánosságra. Érdekes, hogy most is beszerkesztette valaki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!