Európai Bíróság: a nemzeti jog alapján módosítható a tisztességtelen feltétel

2014. április 30. 11:09

Megszületett a várva várt luxembourgi döntés Kásler Árpád devizahiteles perében. Ez az az előzetes döntéshozatali eljárás, ami miatt a Kúria nem foglalt állást az árfolyamrésről és a szerződési feltételek tisztességtelenségéről a decemberi jogegységi határozatában. Az Európai Bíróság most kimondta: a nemzeti bíróság a tisztességtelenség orvoslása érdekében módosíthatja a szerződést.

2014. április 30. 11:09

A nemzeti bíróság a szerződéses felek közötti egyensúly helyreállítása és a szerződés érvényességének fenntartása céljából helyettesítheti a tisztességtelen szerződési feltételt a nemzeti jog valamely rendelkezésével – mondta ki szerdai ítéletében az Európai Bíróság, amelyet a Kásler-ügyben hozott. Erre az ítéletre várt a Kúria, amikor a tavaly év végén meghozott devizahiteles jogegységi határozatában bizonyos kérdésekről – így az árfolyamrésről, illetve a tisztességtelen szerződési kikötésekről – nem foglalt állást. Az előzetes döntéshozatali eljárásban a fogyasztói hitelszerződésekre vonatkozó EU-s szabályozás értelmezését kérték az Európai Bíróságtól.

A Kásler-ügyben az Európai Bíróságnak meg kellett vizsgálnia, hogy az árfolyamrés előírása felvethető-e a szerződéses feltételrendszer tisztességtelensége szempontjából. A luxembourgi ítélkező fórum ezzel kapcsolatban leszögezte: azoknak a fogyasztóknak, akik külföldi pénznemben meghatározott kölcsönt vesznek fel, képesnek kell lenniük értékelni annak a gazdasági következményeit, hogy a kölcsön visszafizetésére más árfolyamot (devizaeladási árfolyam) alkalmaznak, mint amelyet annak folyósításakor a kölcsönösszeg kiszámítására alkalmaztak (devizavételi árfolyam).

Nem sokkal korábban szintén döntött egy magyar devizahiteles ügyében a luxembourgi testület: akkor azt mondta ki, hogy a választottbírósági kikötés tisztességtelenségéről a nemzeti bíróságoknak kell dönteniük.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. május 08. 18:05
Az, hogy a kormány nem állt neki ész nélkül lenullázni a felelőtlenül felvett hiteleket, nagyon helyes volt. A bankok gengsztersége viszont büntetőjogi tétellé tehető ezután, amivel élni kellene.
Csigorin
2014. május 03. 14:58
pedig speciel ebben igazuk van, aki nem tudja mi az a deviza, az ne vegyen fel devizahitelt.
belgravia
2014. május 03. 14:58
"azoknak a fogyasztóknak, akik külföldi pénznemben meghatározott kölcsönt vesznek fel, képesnek kell lenniük értékelni annak a gazdasági következményeit," Az anyátok picsáját
freehckr
2014. április 30. 20:53
Szóval lassan nincs több indok, amiért a Fidesz tovább szabotálhatja a devizahitelesek problémáinak megoldását... négy-öt évig jól elkampányoltak vele, hogy na majd ők nem hagynak senkit az út szélén (dehogynem), de most már vége lesz a további időhúzásnak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!