Devizahitelek: visszahívták szabadságról a bírókat

2014. július 16. 09:16

Az új devizahiteles törvény alapján gyors ütemben kell lefolytatni a pereket, így a törvénykezési szünetben is dolgoznak majd a bíróságok.

2014. július 16. 09:16

A devizahiteles törvény vélelmet állít fel az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége mellett. A bankok gyorsított eljárásban bizonyíthatják ennek az ellenkezőjét: ehhez harminc napon belül kell az államot beperelniük, tehát már a nyári törvénykezési szünetben is folynak majd a perek. Amíg ezek jogerősen le nem zárulnak, az adósok által indított pereket felfüggesztették – összegezte Trócsányi László.

Ősszel a kormány a konkrét elszámolásra vonatkozó törvényjavaslatot is benyújt majd a parlamentnek – mondta az igazságügyi miniszter. 

A bíróságok általános lassúságával kapcsolatos kritikákra azt mondta: ezt az új polgári perrendtartásban fogják majd rendezni. Azt szeretné, hogy osztott pervezetést vezessenek be, már a per előkészítése hangsúlyos legyen, így koncentráltabb legyen az ügyek vitele.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kizökkentidő
2014. augusztus 08. 13:24
A tönkrement életeket a széthullott családokat és az öngyilkosságba hajszolt embereket hogyan lehet kárpótolni?
Maggie O'Toole
2014. augusztus 06. 16:13
5.éve vannak kormányon korlátok nélkül! Mi a francért vártak ennyit?
S. nem PEDOFIL,hanem MELEG
2014. augusztus 06. 16:13
Kedves beképzelt, korrupt BÍRÓGECIK! Amíg az ember munkája nincs elvégezve, nem megy/nem engedik szabadságra. Dolgozzatok senkiháziak, van épp előjogotok a "törvénykezési szünetnek" felcímkézett szabadságon kívül is.
S. nem PEDOFIL,hanem MELEG
2014. augusztus 06. 16:13
Kedves beképzelt, korrupt BÍRÓGECIK! Amíg az ember munkája nincs elvégezve, nem megy/nem engedik szabadságra. Dolgozzatok senkiháziak, van épp előjogotok a "törvénykezési szünetnek" felcímkézett szabadságon kívül is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!