Nemet mondott a szociális turizmusra az Európai Bíróság

2014. november 11. 12:47

Kizárhatók bizonyos szociális ellátásokból azok a gazdaságilag nem aktív uniós polgárok, akik azzal a kizárólagos céllal tartózkodnak valamely másik tagállamban, hogy szociális segélyben részesüljenek – mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.

2014. november 11. 12:47

Németországban azokat a külföldieket, akik az államterületre csak a szociális segély elnyerése céljából lépnek be, illetve azokat, akik kizárólag munkakeresés céljából rendelkeznek tartózkodási joggal, kizárják azokból az alapellátásokból, amelyek célja elsősorban a kedvezményezettek megélhetésének biztosítása. 

Két román állampolgár indított pert Németországban az alapellátások megtagadása miatt, így került az ügy előzetes döntéshozatal céljából a luxembourgi testület elé. A felperes nem azért utazott be Németországba, hogy ott munkát keressen, és – noha a munkakeresők részére fenntartott alapellátásokért folyamodott – az iratokból kitűnik, hogy nem keres munkát. Szakképzettsége nincs, és mindeddig semmilyen keresőtevékenységet nem folytatott sem Németországban, sem Romániában. Fiával együtt 2010 óta él Németországban, ahol a testvére gondoskodik élelmezésükről. Fia után havi 184 euró összegű támogatásban, valamint havi 133 euró összegű tartásdíjelőlegben részesül, de ezeket az ellátásokat a bíróság mostani ítélete nem érinti.

Az Európai Bíróság ítélete szerint (a német alapellátásokhoz hasonló) bizonyos szociális ellátásokhoz való hozzáférés tekintetében más tagállamok állampolgárai csak akkor igényelhetnek a fogadó tagállam állampolgárainak járóval egyenlő bánásmódot, ha tartózkodásuk megfelel az uniós polgárokról szóló irányelv feltételeinek.

E tekintetben a Bíróság emlékeztet arra, hogy az irányelv értelmében a fogadó tagállam nem köteles szociális segítségnyújtási ellátást biztosítani a tartózkodás első három hónapjában. Arra az esetre, ha a tartózkodás időtartama meghaladja a három hónapot, de nem éri el az öt évet (amilyen időszakról a jelen ügyben szó van), az irányelv a tartózkodási jogot többek között ahhoz a feltételhez köti, hogy a gazdaságilag nem aktív személyek elegendő saját forrásokkal rendelkezzenek. Az irányelv ezzel annak megakadályozására törekszik, hogy a gazdaságilag nem aktív uniós polgárok létfenntartásukhoz a fogadó tagállam szociális ellátó rendszerét vegyék igénybe.

A tagállamoknak tehát lehetőséggel kell rendelkezniük arra, hogy megtagadják a szociális ellátások nyújtását a gazdaságilag nem aktív olyan uniós polgárok esetében, akik kizárólag azzal a céllal gyakorolják szabad mozgáshoz való jogukat, hogy szociális segélyben részesüljenek valamely másik tagállamban. Németország tehát nem sértett uniós jogot, hogy megtagadta a felperesektől az alapellátást – mondta ki a luxembourgi testület. 

Mivel a felperesek nem rendelkeznek elegendő forrásokkal, nem igényelhetnek tartózkodási jogot Németországban az uniós polgárokról szóló irányelv alapján. Ennélfogva nem hivatkozhatnak a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére sem – összegzi a bíróság közleménye.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luga
2014. november 11. 21:04
Még a végén az EU is elindul a normalitás irányába!? Nem lehet igaz.
sersem4
2014. november 11. 21:04
Szőke,kékszemű,többdiplomás román munkavállalókat különböztetnek meg hátrányosan a nácik.
alex.leopardi
2014. november 11. 21:04
rasszisták
ZolieM
2014. november 11. 21:04
Rásszizmus!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!