A közigazgatási bíráskodás szabályozására készül a kormány

2015. február 06. 14:54

A kormány erősíteni akarja a bíróságok szerepét a közigazgatás kontrolljában, ezért javaslatot fog benyújtani a parlamentnek a közigazgatási bíráskodás továbbfejlesztése érdekében – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Kecskeméti Jogásznapon az MTI-nek.

2015. február 06. 14:54

A közigazgatási bíráskodás érdekében fog törvényjavaslatot benyújtani a kormány, az új szabályozást a tervek szerint az év végéig fogadja el majd a parlament – mondta az igazságügyi miniszter a Kecskeméti Jogásznapon.

A közigazgatási határozatok bírósági megtámadása természetesen most is lehetséges, de nincs egy elkülönült közigazgatási bírósági rendszer: csak a törvényszékek (a korábbi megyei bíróságok) mellett léteznek közigazgatási és munkaügyi bíróságok.

Trócsányi László az MTI-nek azt mondta: a szervezeti kérdések mindig másodlagosak, a lényeg az, hogy hatékony, gyors, kiszámítható közigazgatási bíráskodása legyen az országnak. Trócsányi László hangsúlyozta: azt kell megvizsgálni, hogy a létező rendszeren belül hogyan lehet kialakítani „a közigazgatási bíráskodásnak a legkorszerűbb modelljét, ami lehetővé teszi azt, hogy az eljárások gyorsan fejeződjenek be”.

A konkrét megvalósítással kapcsolatban elmondta: a kormány létrehozott egy közigazgatási perjogi munkacsoportot, egy kodifikációs bizottságot, amelynek elnöke az államreform bizottság elnöke, Patyi András professzor. A koncepciót elkészítő munka elkezdődött, a tervezetet március végéig a kormány elé terjeszti. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az előkészületek nem most kezdődtek, a jogtudomány is részt vesz ebben a vitában, a bírák véleményére is kíváncsiak. Az év végére tisztábban fogunk látni – mondta. 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
quetzal
2015. február 06. 22:10
Nem egy nagy érdeklődést kiváltó téma, de ezt is meg kell oldani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!