Először marasztalta el a brit titkosszolgálatot az illetékes brit különbíróság

2015. február 06. 13:48

A brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) december előtt megosztotta értesüléseit az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA), ezzel pedig sértette az emberi jogokat – mondta ki egy titkosszolgálati panaszok kivizsgálására szakosodott brit bíróság.

2015. február 06. 13:48

Sértette az emberi jogokat, ahogyan a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) december előtt megosztotta értesüléseit az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) – állapította meg pénteki végzésében a titkosszolgálati műveletekkel kapcsolatos panaszok kivizsgálására szakosodott brit törvényszék (IPT) a BBC jelentése szerint.

Ez az első olyan ítélet, amelyben az IPT 15 éves fennállása óta elmarasztalt valamely hírszerző ügynökséget. A törvényszék szerint a GCHQ tevékenysége nem volt átlátható.

A GCHQ ellen az Amnesty International londoni székhelyű globális emberi jogi szervezet és több más jogvédő csoport tett feljelentést, azokra az adatokra alapozva, amelyeket Edward Snowden, az NSA egykori alkalmazottja szivárogtatott ki.
 
Legutóbb januárban került a figyelem középpontjába a GCHQ, amikor – szintén a Snowden által szivárogtatott adatok alapján – az derült ki, hogy újságírókat figyelt meg: a legnagyobb brit és amerikai újságok munkatársainak levelezéséből mintegy 70 ezer e-mailt szűrtek ki.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!